A bankárok vesztésre állnak a robotok ellen, legalábbis a Nordeanál
A Nordea Bank vezérigazgatója, Casper von Koskull szerint egy évtizeden belül a banki szektornak fele ennyi humán erőforrásra lesz szükséges, ugyanis számos pozíciót robotokra bízhatnak majd. Koskull kijelentése azért sem légbőlkapott, mert…
Bitmain: 1,1 milliárd dolláros profit a Q1-ben
A Bitmain a világ legnagyobb kriptobányászattal foglalkozó vállalata, eddig 1,1 milliárd dolláros profitot tudhat maga mögött 2018-ban. A friss első negyedéves adatok nem is jöhettek volna jobbkor: a júniusi 400 millió dolláros IPO után…
Jack Ma óriási fintech startupja felrázta a kínai bankrendszert
Az Ant Financial annak idején az Alibabából nőtte ki magát, mára pedig a világ legnagyobb pénzügyi szolgáltatója. Az Ant Financial tavaly több tranzakciót bonyolított, mint a Mastercard és értéke nagyobb, mint a Goldman Sachs-é. Az ereje és…
Fintech Világa – Jeff Bezos, Amazon Pay
A Fintech Világa legutóbbi rádióadásában szó volt az Amazon vezéréről készült dokumentumfilmről, beszéltünk a Star Trekről és kiveséztük az Apple Pay világuralomra törésének esélyeit is.
Fintech Milliomosok 8. rész – Jeff Bezos
A Fintech Milliomosok 8. részében a világ jelenleg leggazdagabb emberét, Jeff Bezost mutatjuk be. Az Amazon atyja nemcsak az e-commerce-t és a könyvárusítást forradalmasította, hanem egyre ambiciózusabb törekvésekkel készül megreformálni…
A Worldpay drónokkal és okos lábtörlőkkel oldaná meg a csomagkézbesítést
A Worldpay új irányból közelíti meg az online vásárlásokat követő téves kézbesítések problémáját az Egyesült Királyságban. A legfrissebb adatok szerint tavaly az online vásárolt termékek esetében a vásárlók csaknem 21%-a panaszkodott…
Jeff Bezos és a Star Trek
A héten kiemelten fogunk foglalkozni Jeff Bezos személyével. A Fintech Millimosok legújabb videója előtt azonban jöjjön egy igazi Easter Egg: Jeff Bezos űrlényt játszott a Star Trek-ben.
Törd fel a feltörhetetlent!
John McAfee Twitteren jelentette be, hogy várja azok jelentkezését, akik képesek feltörni a feltörhetetlen Bitfiwalletet. A kriptovaluták tárolására alkalmas wallet állítólag olyan biztonságos, hogy egyszerűen nem lehet feltörni, aki…
Jöhet a geo-blocking
Az idei év egy jelentős része a GDPR-ról szólt, most azonban jöhet az EU újabb rendelete: decembertől élesedik a geo-blocking - a Digital Hungary cikke következik:
A rendelet megtiltja a vevők indokolatlan és hátrányos megkülönböztetését…
A Stripe bejelentette, amit a Peak évek óta szolgáltat
A Stripe-ot alapító terstvérpárt nemrég mutattuk be Fintech Milliomosok rovatunkban. A Collison testvérek vállalkozása szép úton halad, íme egy újabb hír:
A Stripe bejelentette, hogy elérhetővé teszi üzleti ügyfelei számára, hogy…