New York, San Francisco, London – fókuszban a fintech globális fővárosai

Az elmúlt hónapokban az európai fintech szektort is utolérték a gazdasági visszaesés hatásai. Míg korábban rendszeresen az öreg kontinensről érkező fintechek dominálták a tőkebevonási toplistát, az USA egy ideje visszaszerezte az irányítást. A hét legnagyobb tőkebevonásait a három legnagyobb innovációs központból érkező vállalatok hajtották végre. A nyertes otthona New York.

Az amerikai dominancia nem most kezdődött, már legutóbb is ők foglalták el a dobogó két legfelső fokát. A múlt heti nyertes Solid 63 millió dollárhoz jutott, most ennél valamivel kevesebb kellett a sikerhez. A Mesh Payments ugyanis 60 millió dollárt vont be, ez a jelen piaci körülmények között még mindig nagyon szép eredmény. 

A B2B szektorban tevékenykedő Mesh egy átfogó vállalati költségmenedzsment platformot kínál ügyfeleinek. Ennek segítségével a vállalatok minden fontos pénzügyi tevékenységüket egy helyen kezelhetik és tekinthetik át, legyen szó vállalati előfizetésekről, költségkártyákról, utazási költségekről és minden egyébről. A szolgáltatás legfőbb előnye, hogy rengeteg időt, energiát és pénzt spórol az ügyfeleknek. Sok olyan feladatot, amit korábban manuálisan kellett elvégezni, a Mesh segítségével automatizáltan és kényelmesen lehet végrehajtani a központi felületen. 

A Mesh New York egyik ígéretes fintech cégének számít, minden adott számukra ahhoz, hogy szép sikereket érjenek el a jövőben. A vállalati költségmenedzsment forró terület marad, hiszen a magas infláció miatt most még fontosabb lesz a hatékonyság. Ilyenkor pedig felértékelődik a hasznos szolgáltatások szerepe is, ami kedvező fejlemény a Mesh számára.

Ingatlan befektetések okosabban

A folytatásban a Dealpath következik, ők egy 43 millió dolláros befektetést zártak le a napokban. A Szilícium-völgyben található vállalat egy ingatlan befektetésekre szakosodott, ügyletkezelő szoftvert szolgáltat, amely saját elmondásuk szerint segít az optimális befektetési portfólió kialakításában. 

A megoldás egyedi és meglehetősen kevés riválissal rendelkezik. A felhasználók (akik elsősorban eszköz- és vagyonkezelők) egy helyen tekinthetik át az összes befektetésüket és annak pontos részleteit. A Dealpath-ban a Morgan Stanley is meglátta a potenciált, vezető befektetőként vett részt annak tőkebevonásában. Kérdéses viszont, hogy az ingatlanpiac várt visszaesése hogyan hat a szoftver iránti érdeklődésre. 

Mindent látnak

Végül, de nem utolsósorban a SteelEye is említést érdemel. A londoni székhelyű fintech egy holisztikus compliance platformmal rendelkezik. Az átfogó megközelítésnek köszönhetően a felületen hatékony adattárolást és – felügyeletet végezhetnek az ügyfelek és még hasznos információkat is kapnak a szabályozási megfelelés biztosításához. 

A SteelEye kliensei között eszköz- és vagyonkezelők, bankok, brókercégek és kereskedési platformok is találhatók. A fintech mindenkinek képes személyre szabott előnyöket kínálni, ezáltal stresszmentesebbé téve egy hagyományosan sok izzadsággal járó területet. A jutalom most 21 millió dollár volt, ebből folytathatja az építkezést a SteelEye.

(Forrás: Crunchbase)

(Borító: DepositPhotos)