Nem vesz tudomást a viharról az NFT közösség

A kriptovalutákkal és az NFT-kkel szemben szkeptikus szereplők rendre megfogalmazzák azt a kritikát, hogy a közeg résztvevőiből szinte teljesen hiányzik az objektivitás és az önvizsgálat képessége. A múlt hétvégén mindezt mi is első kézből tapasztaltuk meg, hiszen részt vettünk Európa legnagyobb kriptovaluta, NFT és metaverzum konferenciáján Belgrádban. A TMRW 2022 a világ legjelentősebb blockchain-vállalatait, NFT és metaverzum szakértőit hozta össze, hogy bemutassa a technológiákban rejlő lehetőségeket, , a gyorsan gyülekező esőfelhőket azonban mintha senki nem akarta volna észrevenni. 

A TMRW Conference-en 2500 érdeklődő hallgatta  meg élőben a szerb és nemzetközi NFT, illetve metaverzum közösség prominens szereplőinek véleményét a szcéna jelenlegi helyzetéről. A szervezés minden szempontból profi volt, a látogatókat színvonalas helyszínek és vonzó vizuális elemek várták a helyszínen. Az előadók és a panelbeszélgetések résztvevői között számos nagy név visszaköszönt, mint például Craig Sellar, a Tether alapítója. Ennek fényében nem meglepő az eseményt övező érdeklődés.

Hiányzik a kritikus gondolkodás

Az előadásokban visszaköszönő elem volt az elfogultság. A mostani visszaesést például irreálisan optimistán látják a résztvevők, mintha a negatívumok holmi rosszindulat eredményei lennének csak. Az elmúlt hónapokban drasztikus esést mutatott a legismertebb kriptovaluták árfolyama, de az NFT piacon látott értékeltségek is meredeken zuhannak egy ideje. A metaverzum körül kialakult hype továbbra is jelentős, ennek ellenére itt is egyre hangosabbak a szkeptikus hangok. Csalódás volt a számunkra, hogy ezekre az aggasztó körülményekre kevesen tudtak komolyan reagálni a három nap alatt. 

Pedig indokolt lett volna egy kis aggodalom, hiszen a kriptoszférára nagy és jórészt negatív hatással van a magas infláció, a feszült geopolitikai helyzet, valamint a kihívásokkal küszködő globális gazdaság is. A korábbi fellendülések mindig akkor jöttek, amikor az alacsony alapkamatok miatt nem álltak vonzó, kockázatmentes pénzeszközök a lakosság rendelkezésére. Ráadásul korábban az eszetlen pénznyomtatás is kedvezett a kriptovalutáknak – ez egy újabb jelenség, ami megszűnni látszik az elmúlt hónapokban. Arról, hogy a jótékony hatások megszűnése milyen hatással lesz a kriptoeszközök jövőjére mégsem esett szó a három nap alatt.

Elképzelhető persze, hogy az önkritikus gondolatok azért maradtak el, mert a résztvevők is a kripto ökoszisztéma lelkes követői közül kerültek ki, így senki nem kényszerült rá a komfortzónából való kilépésre. Ennek ellenére látványos volt az általános, a legfontosabb kérdéseket megkerülő gondolatok ismétlődése, a mélyebb, objektív elemzések számát viszont egy kezünkön is meg tudtuk volna számolni.

Nem távozott üres kézzel, aki tanulni ment

De nem csak panaszkodni szeretnénk, hiszen több kiváló prezentációt is láthattunk a hétvége során. Ezek többségéről cikk is készült, írtunk például az NFT-k által erősen érintett területekről (például a nemzetközi tanácsadásról és a divatról), valamint a játékiparra gyakorolt hatásukról. Szóba kerültek még a metaverzummal kapcsolatos jövőbeli várakozások, valamint néhány további fontos kérdés a kezdeményezés háza tájáról, ideértve a szabályozást és a fizikai-digitális kapcsolatos várható alakulását. Ezekben a beszélgetésekben közös volt, hogy távolabbról közelítették meg a témát és újszerű, értékes gondolatokkal világították meg a különböző kezdeményezések erejét. 

Nem szégyen példát venni az NFT-s közösségről

Közösség tekintetében nagyon erős volt a háromnapos esemény, igaznak bizonyult az a kijelentés, miszerint a kriptós-NFT-s közeg rendkívül összetartó. Mindenki rendkívül barátságos volt egymással, az izzadságszagú networking helyét a spontán barátkozás vette át, ami kifejezetten családias hangulatot kölcsönzött a konferenciának. Ezen a téren minden szakmai közösség sokat tanulhatna ettől a világtól. 

Szintén feltűnő pozitívum a rendezvény diverzitása, nők és etnikai kisebbségek is nagyobb arányban voltak jelen, mint egy hagyományos pénzügyi összejövetelen. Ez mind az előadók, mind a résztvevők körében így volt. A pénzügyi szektor – sok másikhoz hasonlóan – jelentős lemaradással rendelkezik ezen a téren, az egyenlő lehetőségek hiánya évtizedes adósság az ágazatban, így frissítő volt látni, hogy az NFT-k és a metaverzum világában nem csak a szavak szintjén mutatkozik igény a befogadásra. 

Összességében egy színvonalas, érdekes előadásokkal tarkított eseményről térhettünk haza, a hallottak pedig alighanem minden résztvevőnek fontos tanulságokkal szolgálnak majd. Az ismétlődő gondolatok és a vártnál kevesebb mélyelemzés ellenére nem rendült meg a blockchain technológia és a kriptovaluták közösségébe vetett hitünk. Az NFT-k jövőjét azonban nehéz optimistán látni, amíg a közeg éllovasai egy hónapok óta tartó visszaesést úgy tálalnak a hallgatóságnak, mintha az életük legjobb beszállási lehetősége lenne, nem pedig egy olyan időszak, amely erőteljes kérdéseket vet fel a hype fenntarthatóságával kapcsolatban.

Bátorfi Botond

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.