Nagy lehetőség előtt áll tíz startup Spanyolországban

Tíz fintech startupot hívott meg a világ számos részéről az F10 Spain barcelonai inkubátor programjának második szakaszába. Első körben 180 innovatív vállalkozás jelentkezett a kiírásra, közülük választották ki a tehetséget, tapasztalatot és női szerepvállalást legjobban ötvöző startupokat.

Az Egyesült Királyság kiválásával az Európai Unió nemcsak egyik legerősebb tagországát veszítette el, hanem legnagyobb és legfejlettebb fintech piacát is. A tátongó űrt az összes tagországnak közösen kell betöltenie, de főleg a fejlődő térségeken várható számottevő hozzájárulás.

Addig is a fejlett piaccal rendelkező országok közül Spanyolország is egyfajta vezető szerepet tölt be az európai fintech színtéren. Az egy főre jutó startupok tekintetében világvezető ország több, mint 500 fintech céget számol, melyek az összes fő alszektorban jelen vannak. Közösségi finanszírozásban, vagyonkezelésben, kriptovalutákban, blockchain fejlesztésben, piactéri megoldásokban, vállalati kártyaszolgáltatásokban, fenntarthatóságban és további más területeken is jeleskednek spanyol fintechek.

A társadalomba ivódott innovatív szellem és a szabályozói szintű támogatás is megfelelő színtérré teszik a barcelonai központot arra, hogy megadja azt a támogatást a most kiválasztott startupoknak, amellyel piaci sikerre törhetnek. Az F10 Spain egyéni coachingot, termékfejlesztési iránymutatást, piaci elemzést és további finanszírozási, marketing és értékesítési támogatást is nyújt kiválasztottjainak.

A következő startupok kezdhetik meg az F10 Incubation Program második szakaszát:

AIRA (Spanyolország) – Egy ellenőrzési, kockázatelemzési és felülvizsgálati, ügyfél értesítési, valamint keresztértékesítési eszköz.

Denq (Brazília) – Egy blockchain technológiai alapokkal rendelkező latin-amerikai digitális bank, amely robo-advising és hitelminősítési szolgáltatásokat is nyújt. Kiemelt célja Latin-Amerika és az Európai Unió összekötése.

Findoit (Spanyolország) – Egy vállalatokat munkaerő megtartásban támogató felület, amely az alkalmazottakat felelősségteljes pénzügyi viselkedésre sarkallja és segít elérhető személyes célokat felállítani.

Joos (Németország) – A Joos gyors, könnyű és innovatív megoldást nyújt a tartalomgyártók és követőik összekötésére.

Moya (Dél-Afrika) – Egy pénzkezelési felület szabadúszók, egyéni vállalkozók és alkalmi munkások számára.

PayParc (Spanyolország) – Egy automatizációs eszköz kötelezettségek és követelések kezelésére utazási cégek számára. Teljesen automatikus azonnali és részletfizetési szolgáltatást is nyújt egy foglalás megerősítése esetén.

Principia (Ausztria) – A Principia középmértű vállalkozások számára nyújt befektetési szolgáltatást annak érdekében, hogy ügyfeleik készpénztartalékai ne legyenek kihasználatlanok.

Pro1.trading (Spanyolország) – A felület mesterséges intelligenciát pénzügyi piacokon felhasználva kínál optimális kereskedési stratégiákat.

Sylon (Mexikó) – A Sylon egy mikrobefektetési mobilalkalmazás amely kis összegeket fektet be előre kiválasztott portfóliókba.

Tranzfer.me (Peru) – Egy digitális felület, amely külföldi utalásokat kezel a világ számos részén megtalálható ügyfeleit összekötve.

Forrás: Crowdfund Insider, The Paypers

Qayum Dániel