Milliárdos értékeltségű vállalat lett az Alchemy

Series C tőkebevonási fordulója során 250 millió dollárra tett szert az Alchemy, ezzel értékeltsége 3,5 milliárd dollárra nőtt. Csupán hat hónapja tartották Series B fordulójukat, amikor 80 millió dollárnyi bevont tőke mellett 505 millió dollára értékelték a vállalatot, fél év alatt így hétszeres növekedést értek el.

Az Alchemy fő fókusza blockchain és Web3 fejlesztések támogatása. A blockchain a kriptovaluták által már széles körben is ismert technológiai megoldás, míg a Web3 a blockchainre épülő decentralizált internetet és alkalmazásokat megcélzó mozgalom. Az Alchemy célja az, hogy ezeken a területeken ugyanolyan szerepet töltsenek be, mint azt az Amazon Web Services tette az internet esetében. Szolgáltatásaik keretein belül egyszerűsítik és költséghatékonyabbá teszik a különböző blockchain protokollokra vagy a legismertebb projektekre épülő fejlesztéseket.

Befektetőik között nagy volt a verseny a forduló vezetéséért, amit végül az Andreessen Horowitz nyert meg. Nem csoda, hisz számos versenytársukkal ellentétben a vállalat már jelenleg is nyereséges. Az elmúlt néhány hónapban 17-szeresére nőtt a szolgáltatásaik iránti igény. Ügyfeleik között megtalálható a PwC, az OpenSea, a Circle és a MakerDAO is. A tőkebevonási fordulót nem is csak forrásgyűjtési szempontok miatt tartották meg, figyelembe vették azt is, hogy az új partnerek mély technikai szaktudással egészítsék ki az Alchemy képességeit.

Forrás: TechCrunch

Qayum Dániel