Már a világelső fintech cég is leépítésekbe kezd

Megválik alkalmazottai jelentős részétől a legértékesebb magánkézben lévő fintech, a Stripe. A cég munkavállalóinak 14 százalékát küldi el, globálisan több, mint 1100 embert érintenek a leépítések.

Patrick Collison, a Stripe vezérigazgatója egy alkalmazottaknak küldött és az interneten is közzétett feljegyzésben ismerteti a leépítések tényét, amelyet “egy más gazdasági környezet” hatására vezet be a vállalat.

A megváltozott körülményeken kívül a cégvezető két stratégiai hiba elkövetésével magyarázza még a lépést. Először is, a cég túl optimista volt az internetes gazdaság rövid távú növekedésével kapcsolatban. Másodszor pedig túl gyorsan növelte a működési költségeket, amelyekkel a bevételek nem képesek megfelelően lépést tartani.

A cég a világjárvány idején megugró e-kereskedelmi növekedéshez alkalmazkodva fokozta létszámbővítését, sok más fintech céghez hasonlóan. A vezérigazgató szerint azonban a világ most ismét változik. A Stripe vezetésének egyszerre kell szembenéznie az inflációval, az energiasokkokkal, a magasabb kamatlábakkal és a befektetési kedv romlásával.

Az elbocsátott munkatársak legalább 14 hét végkielégítést kapnak idei évi bónuszuk mellé, valamint karrier- és bevándorlási támogatást is igénybe vehetnek.

Collison kitart amellett, hogy a Stripe alapvetően jó helyzetben van ahhoz, hogy átvészelje a nehéz körülményeket, de a beruházásokat az új gazdasági realitásokhoz kell igazítani.

Ezt a hozzáállást már korábban is meg lehetett figyelni. A Stripe júliusban maga csökkentette részvényeinek értékét, miután az általa felbérelt cég ezt szükségesnek látta. Ennek eredményeként a vállalat egykor 95 milliárd dollárra becsült értéke 28 százalékkal csökkent, 68 milliárd dollár környékére.

(Forrás: Finextra)

(Címlapkép: Depositphotos)