Kripto csoportot indít a brit parlament

A brit parlament létrehozott egy a kriptovalutákkal és a digitális eszközökkel foglalkozó munkacsoportot, melynek tagjai között több párt képviselői és lordjai is megtalálhatók. A csoport elsődleges feladata az lesz, hogy egy olyan fórumként szolgáljon a parlament tagjai, a törvényhozók és a brit kriptovaluta szektor számára, ahol lehetőség van megbeszélni a törvényekkel és szabályozással kapcsolatos legfontosabb kérdéseket. 

A csoport fontos feladata lesz, hogy elősegítse egy olyan szabályozói keretrendszer létrejöttét, mely egyszerre támogatja az innovációt és a növekedést, valamint hatékony választ ad az olyan kérdésekre, mint a fogyasztóvédelem és a gazdasági bűnözés megakadályozása. Lisa Cameron, az új csoport elnöke szerint muszáj biztosítani egy megfelelő szabályozói rendszer létrehozását Nagy-Britanniában, amely továbbra is vonzó célponttá teszi az országot a növekedni és innoválni kívánó vállalatok számára. Kiemelte ugyanakkor, hogy ez a nyitott hozzáállás nem végződhet a fogyasztóvédelmi elvárások fellazulásával és a gazdasági bűnök zavartalan végbemenetelével. 

A brit parlament döntése egyfajta validációként szolgál a szektornak. A kriptovalutákat és egyéb digitális eszközöket egyre többen tekintik legitim instrumentumoknak, a hatalmas lakossági és egyre növekvő intézményi érdeklődés hatására egyre többen kényszerülnek reagálásra. Ha sikerül egy kiegyensúlyozott, minden érdeket szem előtt tartó rendszer megalkotni a szigetországban, úgy Nagy-Britannia továbbra is az egyik melegágya lehet a kriptovaluta innovációnak. 

Forrás: Finextra

Bátorfi Botond