Kirabolva

A Fintech Világa mai adásában Suppan Márton és Érczfalvi András egy a szokásosnál komolyabb hangvételű történetről beszélgetnek, a Peak alapítóját ugyanis kirabolták. Mint az adásban elmondja, Suppan Márton hajnalban arra ébredt, hogy számos értesítést kapott a Binance kriptotőzsde appjától, majd a belépést követően szembesült a ténnyel, hogy a kripto pénztárcájában található pénzét átváltották Tetherre, a Binance tranzakciós kriptovalutájára. A kriptovalutákat ezt követően néhány órával el is utalták egyéb számlákra.

A történet számos általános tanulsággal is rendelkezik, például azzal, hogy a kellően kifinomult tolvajok ellen a legfelkészültebb és tapasztaltabb ügyfeleknek is nehéz dolga van a védekezéssel. Az ügyfélszolgálat elérhetősége és segítőkészsége szintén nem nevezhető biztatónak, ez végképp óvakodásra intheti azokat a kezdő befektetőket, akik szeretnék elkerülni a nem menedzselhető kockázatokat.

A probléma a szabályozatlanság és a teljesen online ügymenet okán a szabályozó és nyomozó hatóságok számára is kifejezetten nehézzé teszi a helyzetet, az pedig tovább nehezíti az ügy felgöngyölítését, és a felelősök megtalálását, hogy a kriptodevizák többsége nem minősül szabályozott pénzügyi eszköznek.

Suppan Márton végül azt is elmondta, hogy a Fintech Világa brand 1-2 hónapon belül érkezik egy új edukációs portállal, amely a kiberbiztonság és a pénzügyi piacok találkozásával fog foglalkozni. A portál célja az lesz, hogy a felhasználókat segítse az adekvát biztonsági óvintézkedések kivitelezésében és általános edukációt végezzen ezen a méltatlanul keveset taglalt területen.