Kellemetlen bakit vétett a Santander

Nem mindennapi karácsonyi ajándékhoz jutottak néhányan, amikor a Santander tévesen utalt ki 130 millió fontot (kb. 57 milliárd forintot) 75 ezer ügyfélnek egy ütemezési hibából fakadóan duplikált kifizetés keretein belül. Az összeget a bank nagyjából 2 ezer vállalati ügyfelének nevében utalták ki, ugyanakkor a veszteség jelenleg a bankot terheli, hiszen a duplán kiküldött összegek az ő tartalékaikból kerültek kifizetésre. 

A Santander a sajtó kérdésére elmondta, hogy a problémát egy ütemezéssel kapcsolatos hiba okozta, amit “gyorsan azonosítottak és helyrehoztak.” Közleményében a bank elnézést kért a technikai hiba által érintett ügyfelektől és kiemelte, hogy minden erővel a megoldáson és a kellemetlenség elhárításán dolgoznak. 

A pénz túlnyomó többségét saját riválisaitól kell visszaszereznie a Santandernek. A brit Telegraph értesülései szerint az egyik pénzintézet úgy fogalmazott, “Ha nem utaljuk vissza a pénzt a Santandernek, jövő hónapban velünk is megtörténhet ugyanez, ha valamit elhibázunk.. Valószínű, hogy az összegeket a jövő héten visszautaljuk.” Ez azonban a vártnál nehezebb lehet, a Times szerint ugyanis az egyik bank például nem szívesen adná vissza azokat a pénzeket, amiket ügyfeleik már elköltöttek, főleg, ha a kliensek nem tudják pótolni azokat és számlájuk egyenlege nulla alá menne a lépéssel. Több nagybank is hangsúlyozta, hogy az ilyen esetekben egy alternatív folyamatra lehet szükség, ami tovább komplikálhatja a szokatlan eset lezárását. 

Forrás: Finextra

Bátorfi Botond