Intelligencia előttünk és mögöttünk – és bennünk?

Az AI Business Forum Hungary 2024 konferencián számos izgalmas előadást hallhattunk a mesterséges intelligencia (AI) világából. Ilyen volt többek között az OPTEN stratégiai igazgatójának, Csorbai Hajnalkának előadása is, amely körbejárta a mesterséges intelligencia vállalati szférában betöltött szerepét.

Csorbai előadását az adatok fontosságának hangsúlyozásával kezdte, ugyanakkor kiemelte, hogy csak a validált és hiteles adatok hasznosak. A stratégiai igazgató rámutatott, hogy az AI jelenlegi korlátai között szerepel az emberi érzelmek és az érzelmi intelligencia megértésének hiánya. A mesterséges intelligencián alapuló rendszerek reakciói jelenleg kizárólag logikai alapokon nyugszanak, amelyek bár gyakran hatékonyak, mégsem képesek teljes mértékben lefedni az emberi döntéshozatal összetettségét.

Csorbai világosan kifejtette, hogy aki nem foglalkozik a mesterséges intelligenciával, az könnyen versenyhátrányba kerülhet. Az AI lehetővé teszi a kapacitásbővítést, a feldolgozási sebesség növelését, a döntéshozatal javítását, valamint az automatizáció előmozdítását.

Ugyanakkor olyan kihívásokkal is szembe kell nézni, mint az adatvédelmi kérdések és aggályok, az elfogultság, a felhasználói függőség, a személyes kapcsolatok csökkenése, a kreativitás korlátozása, és a személyazonosság hamisításának veszélye.

AI a gyakorlatban: az OPTEN tapasztalatai

Az előadás során a szakember kitért az OPTEN által végzett kísérletre is. A munkavállalók körében tesztelték a ChatGPT használatát, amely kezdetben ellenállásba ütközött a fejlesztők körében. Később azonban kedvet kaptak hozzá az alkalmazottak és egyre gyakrabban kezdték el használni az eszközt. Ugyanez a reakció volt tapasztalható a marketing osztályon is. Az AI-t többek között marketing szövegek írására, hosszabb levelek megfogalmazására, szöveges elemzések készítésére és fordításra is alkalmazták. Az AI fő felhasználási céljai között szerepelt a döntéshozatal egyszerűsítése, a hatékonyság és a produktivitás növelése, valamint a felhasználói és vásárlói élmény javítása.

Az előadás végén Csorbai az AI és a Business Intelligence (BI) közötti különbségekre is kitért. Mint mondta, az AI képes az adatelemzésre és az emberi gondolatok imitálására, ezáltal képes racionális üzleti döntéseket hozni. Ezzel szemben a BI szintén az adatelemzésre koncentrál, de nem hoz önálló döntéseket, csupán előkészíti és segíti a döntéshozatalt.

Csorbai előadásában átfogó képet adott arról, hogy a mesterséges intelligencia milyen mértékben képes átalakítani a vállalati működést és növelni a hatékonyságot. Az előadás rávilágított, hogy az AI integrálása nélkülözhetetlen a versenyképesség fenntartásához, bár az emberi érzelmek megértésének hiánya bizonyos kihívásokat is felvet. A jövőbeli fejlesztéseknek éppen ezért kell a technológiai előrelépések mellett az etikai és emberközpontú megközelítésekre is koncentrálniuk, hogy az AI teljes potenciálját ki tudják aknázni a vállalatok.

(Címlapkép: Depositphotos)