Greendex Jövőbemutató 2021

Továbbra is zajlik a Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó, ennek keretein belül tartotta meg tegnap kora délután a 2021-es Jövőbemutató díjátadóját a Greendex, a fenntarthatósággal foglalkozó hírportál. 

A Greendex 2020 novemberében döntötte el, hogy olvasóközönséget minden hónapban megismerteti néhány olyan startuppal és vállalkozással, akik valamilyen ígéretes választ adnak a fenntartható életmóddal és a klímaváltozással járó kihívásokra. A bemutatott projektek szektor szerint is rendkívül sokszínűnek mondhatók, hiszen a technológia, design, agrárium, közlekedés, egészség, hulladék, gazdaság, energia és építészet területéről egyaránt érkeztek vállalatok. A hírportál a Jövőbemutató kezdeményezéssel szeretné edukálni és tájékoztatni a nyilvánosságot a jövőre nézve nagy potenciállal bíró kezdeményezésekről, ezzel is hozzájárulva azok ismertségének növekedéséhez.

Az olvasók egy éven keresztül minden hónapban szavazhattak, az adott hónapban legtöbb szavazatot kapó vállalat pedig bekerült a 12 döntős közé. Közülük a szakmai zsűri választotta ki a végső győztest és a különdíjak nyerteseit. A zsűri elnöki posztját ketten töltötték be, Sápi Zsófia, a Greendex főszerkesztője, valamint Dr. Szeverényi Ivonn, a KKM rendkívüli és meghatalmazott nagykövete. Továbbá a zsűri tagja volt Pistyur Veronika, a Budapest Bridge ügyvezetője; Laczkovich Bence, a Virgo Ventures ügyvezető partnere; Osztovits Ádám, a PwC CEE stratégiai vezetője; Stickl László, a MandoVentures alapítója; Jónás László, a Design Terminál szakmai vezetője; és Váczi Gergely, a TV2 szerkesztő műsorvezetője. 

A szavazás kifejezetten izgalmasnak bizonyult, hiszen 12 kiváló projekt mérkőzött meg egymással, köztük a mára kifejezetten népszerű ételmentő vállalkozás, a Munch; a körforgásos tisztítószer, a Cycle; vagy épp az elektromos hajókban utazó eKraft. A Greendex beszámolója és a jelöltek sora egyaránt elolvasható ezen a linken. 

Az esemény különlegességét erősítették a díjak is, amelyek a legkevésbé sem voltak hétköznapinak nevezhetők: a kategóriák győztesei a Vuuv Works mesterembereinek jóvoltából egy-egy üvegből és holtfából készült díjat vehettek át. A fődíjat végül a baktériumkoktéljával a hulladékválságot enyhíteni kivánó Poliloop kapta, míg a különdíjakat az eKraft, a Munch és a napelemes okospadokat kínáló Kuube

Forrás: Greendex 

Bátorfi Botond