Forradalmi munkamodellel kísérletezik az Atom Bank

Nagy-Britannia első teljesen digitális bankja, az Atom Bank bejelentette, hogy 430 munkavállalójuknak hamarosan lehetővé teszik a heti négynapos munkavégzést, ezzel az Atom lett a szigetország legnagyobb vállalata, amely alkalmazza ezt a modellt. A munkavállalók hamarosan eldönthetik, hogy egy héten négy nap alatt 34 órát dolgoznak, vagy maradnak az eddigi öt napnál és 37,5 óránál. 

A többség várhatóan a hétfőt vagy a pénteket választja majd harmadik pihenőnapnak, kivéve az működési és ügyfélszolgálati területen dolgozó munkatársakat, akik esetében ez a nap váltakozhat, hogy biztosítva maradjon az ügyfélszolgálat folyamatos és egyenletes elérhetősége. Az Atom Bank CEO-ja, Mark Mullen szerint mivel a pandémia hamarosan véget ér, eljött a változás ideje, az ötnapos munkahét pedig egy 20. századi koncepció, amely nem képes többé kielégíteni a 21. századi igényeket.

 A vállalatvezető példaként a járvány miatt elengedhetetlenné vált otthoni munkavégzést hozta fel, hiszen elmondása szerint ezt a munkamodellt korábban a vállalatok túlnyomó többsége mereven elutasította, az elmúlt időszak azonban bebizonyította, hogy egy téves meggyőződésről volt szó, amelyet mára mindenki kénytelen volt felülbírálni. Mullen szerint itt nem szabad megállni, a négynapos munkahét ugyanis a hatékonyság növelését is lehetővé teszi majd, hiszen a munkavállalók több időt tölthetnek családjukkal, barátaikkal és hobbijaikkal, ezáltal pedig fizikai és mentális egészségük egyaránt javulhat, ami a munkavégzési kedvet és produktivitást egyaránt pozitívan befolyásolja majd, emellett pedig a vállalat és a munkavállalók kapcsolatát is szorosabbra fűzheti. 

Az elmúlt időben több kutatás vizsgálta a négynapos munkahét hatékonyságát az izlandi közszférában, ezek egytől egyig hatalmas sikerként írták le az eleinte sokak által megkérdőjelezett modell bevezetését. Többek között sikerült csökkenteni az embereket érő stresszt, aminek következtében a kiégés is visszaesett. Egy másik biztató példa a Microsoft Japan, amely 40%-os növekedést tapasztalt értékesítési osztályán, amikor a vállalat egy próbaidőszak erejéig kísérletezett a négynapos munkahéttel. Ezen tapasztalatok alapján az Atom Bank is bizakodhat, hogy a váltással nem csupán megőrzik, hanem akár növelik is majd hatékonyságukat, ráadásul a vállalattal való elégedettség is emelkedni fog a kollégák körében.

Forrás: Finextra

Bátorfi Botond