Érdekes NFT projekttel jelentkezik a Starbucks

Fintech berkekben köztudott tény, hogy a Starbucks jutalom programján keresztül szép csendben igazi pénzügyi óriássá nőtte ki magát az utóbbi években. A vállalat most tovább fejleszti képességeit: NFT-kibocsátással lép be a Web3 világába.

A Starbucks applikáció az egyik legnépszerűbb vendéglátóipari alkalmazás az Egyesült Államokban. A kávézólánc az elsők között vette észre a rendelések digitalizációjában rejlő potenciált és óriási sikereket ért el.

Az alkalmazáson keresztül az ügyfelek előre rendelhetnek és ezért pontokat kapnak, amelyeket idővel kávéra és egyéb jutalmakra válthatnak be. Ha az applikáción belül fizetik ki a vásárlást, akkor a pontok megkétszereződnek. Így a kávézók is kevesebb sorban állással, hatékonyabban működhetnek, valamint a jutalom program miatt a vásárlási kedv is nagyobb.

Ez a szolgáltatás mostanra bevett gyakorlatnak számít, viszont a Starbucks korai lépésével sokkal nagyobb eredményeket ért el, mint az elmúlt időszak csatlakozói. A vásárlók nagy kedvvel kezdtek a pontgyűjtésbe és elkezdték jelentős összegekkel feltölteni egyenlegüket az alkalmazásban. Az alkalmazáson tartott összes pénz idén már a 2 milliárd dollárt is meghaladta, ami egy kisebb bank eszközállományával vetekszik.

Amíg az ügyfelek nem vesznek kávét – részben a jutalompontok megszerzése miatt – a pénz csak áll az alkalmazásban. Így a Starbucks lényegében nulla százalékos kamatozású hitelhez fér hozzá az óriási összegeken keresztül, amelyeket a kávévásárlás idejéig szinte szabadon felhasználhat befektetésekre vagy akár üzletfejlesztésre.

Következő lépés: NFT-kibocsátás

Ezt a jutalom program ökoszisztémát emelheti új szinte az NFT-kibocsátás. Bár sok konkrétum nem derült ki, kávés tematikájú NFT-kre lehet számítani, amelyekhez különböző jutalmak és egyedi élmények fognak párosulni. A vállalat víziója tiszta: szeretné egy újabb digitális csatornán keresztül is elérni ügyfeleit, és a digitális hálózati hatásoknak köszönhetően még nyereségesebbé tenni az ügyfélkapcsolatokat.

Mint látszik, a Starbucks kényelmesen mozog a közösségépítés területén, így nem kell attól tartani, hogy a vállalat egy semmitmondó lépéssel igyekszik meglovagolni az NFT megoldások egyébként csökkenő népszerűségét. Az NFT-világ már túllépett azon, hogy digitális alkotások óriási összegekért kelnek el. A legújabb trend az ökoszisztéma-építés, amelynek kulcsa, hogy az NFT-k az exkluzív tulajdonjogon túl további előnyöket is nyújtsanak.

Forrás: TechCrunch

Qayum Dániel

Borító: Hamza Inayat / Unsplash