Amerika meghódította a fintech tőkepiacokat

Az elmúlt hónapokban visszatérő téma volt az amerikai fintech szektor háttérbe szorulása a tőkebevonások tekintetében. Míg korábban várható volt, hogy a legtöbbször egy amerikai fintech zárja az élen a hetet, mostanában az is előfordult, hogy egyáltalán nem volt képviselve a dobogón a világ legnagyobb fintech ökoszisztémája. A múlt héten már meglett a második hely, most pedig a teljes mezőnyt letarolták az USA neves képviselői.

Az első hely a PayIt-nél landolt. A kansasi székhelyű vállalat a kormányzati ügyintézést tesz egyszerűbbé azáltal, hogy lehetővé teszi a kormányzati ügynökségeknek több száz különböző szolgáltatás hatékony összesítését. Ez azt jelenti, hogy az ügynökségek sokkal egyszerűbb ügyintézést tehetnek lehetővé, ami a lakosság aktivitását és elégedettségét növeli. A PayIt Software-as-a-Service szolgáltatóként a fizetések konszolidálását is lehetővé teszi, így csökken az elvégzendő műveletek száma és komplexitása. A vállalat 90 millió dollárt vont be.

A második helyet a Parafin szerezte meg, amely 60 millió dollárhoz jutott Series B körében. A Parafin amerikai webshopoknak teszi lehetővé kereskedői ügyfeleik támogatását. A webshopok készpénzforgalmi igényeik kielégítésében, valamint a növekedéshez szükség tőke elérésében segíthetik a felületükön értékesítést végző vállalatokat. Ezáltal hozzájárulhatnak az ügyfelek pénzügyi egészségének növekedéséhez, valamint közösen lefektethetik a hosszú távú sikerek alapjait. 

A kereskedők saját igényeikhez illeszkedő növekedési tőkét érhetnek el, de a webshopok is jól járnak. Az új szolgáltatások kínálatával növelhetik az értékesítésüket, csökkenthetik a kereskedők lepattanásának gyakoriságát és tartósan szorosabbra fűzhetik kapcsolatukat a partnereikkel. A San Franciscó-i székhelyű Parafin tehát kulcsszerepet tölt be az értékteremtő folyamatban, megérdemelt a befektetői bizalom.

Eredményes hete volt a pennsylvaniai Savanának is, hiszen 35 millió dolláros befektetéssel zárult a cég Series A köre. A Savana egy digitális banki platformmal rendelkező szoftvercég, amely a kor kihívásaival egyedül nehezebben megbirkozó pénzintézeteket támogatja az innovációban. A vállalat B2B modellben kínált szolgáltatásaival a bankok olyan valóban digitális megoldásokat emelhetnek be kínálatukba, amelyek a Z-generáció igényeihez is illeszkednek. Emellett az új termékek és funkciók is a korábbi időmennyiség töredéke alatt piacra dobhatók, ezáltal elsők között lehet reagálni az újdonságokra.

Az eheti dobogósokban nem csak az amerikai háttér a közös, noha tényleg szembeötlő az USA dominanciája ezen a listán. Mindhárom fintech az infrastruktúra szolgáltatásban hisz. Van, aki a kormányzati ügynökségeket támogatja, míg mások a webshopokat és a bankokat segítik a fejlődésben. 

Nem véletlen, hogy a B2B szegmens szereplői ellopták a showt, hiszen napjainkban a fintech szektor nehéz napokat él, sok vállalatnak azonnali költségcsökkentésre van szüksége az életben maradáshoz. A hagyományos szereplőket kiszolgáló szereplők bevételi forrásai a problémák ellenére stabilak maradtak, hiszen a pénzintézetek, kormányzati szervek, e-kereskedelmi szereplők továbbra is aktívan keresik a fejlődési lehetőségeket. Épp ez mondatja velünk azt, hogy több hasonló eredménnyel találkozhatunk a folytatásban. 

Forrás: Crunchbase

Bátorfi Botond

Borító: Wallpaper Flare