Egy év alatt duplájára nőtt a mobilfizetések száma Magyarországon

2020 és 2021 második negyedéve között több, mint kétszeresére nőtt a mobilfizetéssel végrehajtott tranzakciók száma és volumene egyaránt, derül ki a Magyar Nemzeti Bank adataiból. A Mastercard témában publikált sajtóközleménye szerint ez a növekedés mindenképpen biztató a jövőre nézve, a vállalat Magyarországért és Szlovéniáért felelős igazgatója, Eölyüs Endre szerint pedig a jelenséget tovább gyorsíthatja a fizetésre alkalmas, hordható okoseszközök térnyerésének várható növekedése. 

A vezető elmondta, hogy Magyarországon drasztikusan növekedett mind az Apple Pay, mind a Google Pay fizetési szolgáltatások használata az elmúlt időszakban, a Garmin okosórákon alapuló Garmin Pay szolgáltatás szintén elterjedni látszik a hazai piacon. Mint elmondta, a három megoldásban közös, hogy egyaránt a Mastercard által nyújtott technológia segítségével tesznek lehetővé gyors, kényelmes és biztonságos tranzakciókat. 

Szintén a Mastercard egy korábbi kutatásából derült ki az 2020-ban, hogy a hazai felnőtt lakosság egynegyede használt már valamikor digitális pénztárcát, ami biztató adatnak mondható. A feladatokra azonban rávilágít a tény, hogy a lakosság ismeretei a digitális pénztárcák kapcsán meglehetősen hiányosak, példának okáért a Digitális Fizetési Index kutatásában megkérdezettek 49%-a nem tudta, hogy ezek internetes és bolti vásárlásokhoz egyaránt használhatók. Éppen ezért Pataky Piroska, a Mastercard digitális fizetési megoldásokért felelős marketing igazgatója szerint a piac szereplőinek kulcsfontosságú feladata, hogy kellően edukálják klienseiket, ezáltal hozzájáruljanak a korszerű fizetési metódusok használatának további emelkedéséhez. 

Forrás: Sajtóközlemény

Bátorfi Botond

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.