Zöld e-kereskedelem: mit gondolnak a vásárlók?

A Reacty Digital publikálta legújabb felmérésének adatait, melynek célja a zöld e-kereskedelemmel kapcsolatos vásárlói szokások felmérése volt. A felmérés keretein belül többek között kikérték a vásárlók véleményét, hogy vajon a bolti vagy az online vásárlások számítanak környezettudatosabbnak, illetve arra is kíváncsiak voltak, hogy a fogyasztók mekkora része vesz figyelembe környezetvédelmi szempontokat a vásárlás folyamán.

Érdekes, hogy az online rendelést igénybe vevők  57%-a inkább a bolti vásárlást preferálja, ez az arány a nők esetén 64% volt, míg a férfiaknál csupán 50%, azaz kijelenthető, hogy a hölgyek jobban szeretik a bolti vásárlást, míg az urak rendkívül megosztottak ebben a kérdésben. A korcsoportokat figyelve szintén éles határok rajzolódnak ki, ugyanis a 18-44 évesek valamivel jobban kedvelik az online rendelést (52%), ugyanakkor ez ennél idősebbek körében már jelentősen eltérő eredmények figyelhetők meg, esetükben kétharmados támogatottságot élvez a fizikai értékesítési pontok látogatása. 

Ami a környezettudatossági szempontok figyelembevételét illeti, a lakosság 54%-a fektet ezekre hangsúlyt életük minden területén. A megkérdezettek 56%-a akkor is figyel a tartósabb, minőségi termékek vásárlására, ha ez magasabb árral jár. Igaz, ez a ráta a környezettudatosabb termékek esetén már csupán 32%-ra tehető, vagyis ennyien hajlandóak többet fizetni egy környezetkímélő termékért, amiből arra lehet következtetni, hogy a környezetvédelem kevésbé élvez prioritást a lakosság körében, mint az anyagi megtérülés. A szállítás esetén az az arány még alacsonyabb, ekkor csupán 21% lenne hajlandó többet fizetni a környezettudatosságért. Az is kiderül, hogy az idővel már kegyesebben bánik a többség, vagyis bár nem szívesen fizetnek többet egy környezetbarátabb kiszállítási módért, az emiatt megnövekedett várakozásra készen áll a megkérdezettek 34%-a. 

Azt már mi tesszük hozzá az imént felsorolt eredményekhez, hogy drasztikus változásra van szükség a fogyasztói kultúrában az érdemi előrelépéshez, az adatok alapján ugyanis továbbra is az a ritkább, ha valaki akár több időt, pénzt, vagy energiát is kész áldozni a környezettudatosabb vásárlásért. Természetesen elengedhetetlen a fogyasztók folyamatos edukációja vásárlási döntéseik közvetlen és közvetett hatásaival kapcsolatban, emellett a gazdasági és politikai szféra fontos szereplőinek vállán is nagy a teher, hogy a lakosságot, de még inkább a vállalatokat fenntarthatóbb szokások kialakítására bírják.

A Reacty Digital kutatásából számos további érdekes adatra derül fény, ezek az alábbi linken érhetők el. 

Forrás: Sajtóközlemény

Bátorfi Botond