Csökkenő részvényár a nagy növekedés után

A tőzsdén előfordul, hogy egy vállalat jelentős emelkedést produkál a bevételeiben, a várakozásoktól való elmaradás miatt mégis markáns esésnek indulnak a részvényei. A holland Adyennel pontosan ez történt. Az eredményt a költségek emelkedése magyarázza. De nem ez az egyetlen friss fejlemény a vállalat háza tájáról, új termékkel is jelentkeztek a napokban.

Múlt hét szerdán még 1800 euró felett zártak a vállalat papírjai, péntekre egy részvény ára mindössze 1617-re csökkent, ami 10,5 százalékos esést jelent. A bevételek 37 százalékkal emelkedtek 2022 első felében a tavalyi év azonos időszakához képest, így elérték a 608,5 millió eurót. Viszont a korábbi elemzésekből és a jelentős esésből látszik, hogy a befektetők magasabb növekedést vártak a bevételektől és a profitabilitási mutatóktól egyaránt.

Az Adyen árfolyamának alakulása az elmúlt három hónapban (Forrás: Tradingview)

Ezzel együtt az Adyen egyértelmű irányt jelölt ki a jövőre, amelynek követésével a korábbi csúcsokra is visszatérhet a vállalat. Igaz, ez később lehet reális, hiszen jelenleg az egész szektor megsínyli a gazdasági visszaesést és a növekvő inflációt. Az online fizetések mindenesetre olyan területet jelentenek, ahol garantált a hosszú távú növekedés, így nagy ok nincs az aggodalomra.

Az Adyen az egységes e-kereskedelem segítségével jutna nagyobb piaci részesedéshez. Ennek lényege, hogy az ügyfeleknek lehetővé teszik, hogy egy platformon belül egyesítsék a backend és frontend rendszereiket. Ezáltal gördülékenyebb fizetési élmény kínálható az e-kereskedelmi felületeken, ami magasabb ügyfélelégedettséghez és növekvő értékesítéshez vezet. Az Adyen tehát ezzel a vízióval igyekszik megragadni a piac szereplőinek fantáziáját, ezt az ambíciót pedig egy új megoldással is megerősítették.

Nem áll meg a termékfejlesztés

Megérkeztek ugyanis az Adyen első fizikai POS termináljai, amelyek révén a vállalatok még több opcióval rendelkezhetnek a fizikai fizetések elfogadásakor. Az NYC1 és AMS1 névre keresztelt eszközöket a fintech két legnagyobb irodájának helyszínei után nevezték el. Már a kialakítás is egyedinek mondható, a terminálok látványosan modern dizájnnal rendelkeznek, ami szakít a megszokott, kevésbé vonzó megjelenéssel. 

Az NYC1 egy egyszerűbb megoldás, amely ideális belépőt jelent a fizikai fizetés elfogadással kacérkodó vállalatoknak. A terminál az Adyen elmondása szerint rendkívül egyszerű és költséghatékony fizetési élményt nyújt, így ideális opció lehet a sok kisvállalati ügyféllel rendelkező vállalati platformok számára. 

Az Android operációs rendszerrel futó AMS1 ezzel szemben összetettebb értékajánlattal rendelkezik. Az AMS1 és a hozzá tartozó POS applikáció segítségével a vállalatok minden az üzleti működésükhöz használt appot konszolidálva, egy eszközön keresztül érhetnek el. Így központosítva kezelhetik a kasszát, menedzselhetik a készleteket és végezhetnek el egyéb feladatokat. Így együttesen hatékonyabban lehet lebonyolítani az ületi folyamatokat, mint külön-külön, amivel a fintech szerint nagymértékben kitűnhet versenytársai közül. 

A valóban egységes és kényelmes fizetési élmények megteremtése nem kis feladat. Az Adyen egyértelműen ezt tűzte ki célul, a frissen bejelentett POS terminálok pedig logikus állomásnak tűnnek ezen az úton. Az új termékek sikeressége nagyban múlik majd azon, hogy valóban sikerül újat mutatni, vagy egy hagyományos megoldás sokadik hasonló iterációja lesz belőlük. 

(Forrás: Finextra, Adyen)

(Borító: Adyen)