A tokenizáció határon átnyúló fizetések terén nyújtotta lehetőségek feltérképezését tűzte ki célul a Nemzetközi Fizetések Bankja, a BIS. A szervezet bejelentette együttműködését hét központi bankkal, akik a terv szerint magánvállalatokkal!-->…
Amer Baroudi, az Nsave társalapítója, aki maga is fiatalon Damaszkuszból menekült el, rámutatott a bevándorlók nehézségeire, amikor bankszámlát szeretnének nyitni. A bankok kockázatelemzést végeznek minden potenciális kliensről, aminek!-->…
Nem volt ilyen alacsony szinten a fintech cégek tőkebevonása az elmúlt 7 évben. A fintech cégek globálisan összesen 7,3 milliárd dollár tőke bevonással zárták az első negyedévet. Legutóbb 2017 elején láttunk hasonló mennyiségű befektetést,!-->…
“Fintech a fintech hitelezőknek” - ezzel jelentkezett be a Scayl, egy hitelfinanszírozási platform. A startup jelentős, 100 millió eurós forrást vont be, amelyet azonnal elérhetővé is tett az európai fintech hitelezők számára.
A!-->!-->!-->…
Az állami szektor első európai blockchain infrastruktúráját kivánta létrehozni a European Blockchain Services Infrastructure Consortium (EBSI) névre keresztelt program, azonban ez még várat magára. Belgium digitalizációs minisztere új!-->…
Már a magyart is választhatjuk a Lightyear felület nyelvének. Ezzel az észt befektetési platform tartós elköteleződését is jelzi a magyar piac felé, ahol pont egy éve jelent meg.
Az elmúlt évben a Lightyear folyamatosan újított!-->!-->!-->…
Kivezeti üzletei egy részéből a "Just Walk Out" technológiát az Amazon. Helyét a cég újítása, az okos bevásárlókocsi veszi át.
Március végén számolhattunk be cég a Stripe-pal kötött együttműködéséről. Ennek célja a sorbanállás nélküli!-->!-->!-->…