Bűnszervezetek pénzhordozói – bűnsegédek vagy áldozatok?

A globalizáció hatására a szervezett bűnözés is világméretűvé vált. A nemzetközi bűnhálózatok a bűncselekményekből származó pénz tisztára mosására egyre gyakrabban vonnak be gyanútlan külsős személyeket – ők a pénzfutárok. A bűnös pénzek hordárai ténylegesen bűnsegédek, de egyben áldozatok is. Cikkünkben a pénzmosás kiszervezésének jelenségével foglalkozunk.

Bűnszervezetek felépítése

A társadalom működésére különösen veszélyes a szervezett bűnözés, amikor többen szövetkeznek bűncselekmény(ek) elkövetésére. A bűnszervezetek vezetői gyakran fehérgalléros bűnözők, komoly kapcsolati hálóval. Gyakran nem is vesznek részt személyesen az elkövetésben, ők a szervezők vagy felbujtók. Az akciót az egyes bűncselekményekre szakosodott bűnözők hajtják végre.

A fentiek mind tudatában vannak, hogy bűncselekményt követnek el, azaz szándékosan bűnöznek. A bűncselekményekből keletkezett jelentős összegű pénzeket a bűnszervezetek próbálják minél inkább integrálni a legális gazdaságba, annak eredetét elfedni. Ez a bűncselekmény a pénzmosás. A pénzmosás járulékos bűncselekmény, mindig feltételezi egy másik bűncselekmény elkövetését.

A pénzmosás önállóan is büntetendő, aki abban részt vesz maga is büntethetővé válik. A szándékos bűnelkövetők mellett ugyanakkor bevonódhatnak olyan személyek is, akiket pénzmosással kapcsolatos tranzakciók végrehajtásával bíznak meg. Valójában ők is bűnsegédek – olyan emberek, akik egy bűncselekmény elkövetését elősegítik, támogatják.

Az egyes pénzmosási tranzakciókat végrehajtó személyek sok esetben gyanútlan emberek. Nem tudják, hogy amit végrehajtanak az bűncselekmény. Mások tudják, vagy sejtik, hogy cselekedetük illegális lehet. A végrehajtásért ígért jutalék reményében azonban nem foglalkoznak ezzel. Mások eleve erre szakosodott szándékos bűnelkövetők.

Pénzfutárok, a piszkos pénzek hordárai

A bűnszervezetek pénzfutárai (vagy más néven pénzöszvérei) hordozzák a bűncselekményekből származó pénzeket, amiket saját bankszámlájukon fogadnak. Ezt követően tovább utalják, illetve készpénzben felveszik, majd átadják azt a velük kapcsolatot tartó személynek. Az utóbbi személy már a bűnszervezet egyik bűnelkövetője. A kért átutalás gyakran határokon átívelő tranzakció.

A bűnszervezetek változatos módokon toborozzák pénzfutáraikat, felhasználva a legmodernebb technikákat. Vállalatok számláit rosszindulatú programok telepítésével megtámadják, meghekkelt e-mailekkel bűnözői számlákra irányítják az elcsalt pénzeket. A vállalat vezetősége nevében küldött e-mailekben vesznek rá dolgozókat átutalások fogadására vagy végrehajtására. 

A magánszemélyek köréből hamis álláshirdetésekkel vagy felhívással szerveznek be személyeket. Fizetést, vagy jutalékot ígérnek tranzakciók végrehajtásáért. Közvetlen e-mailek küldésével, de az utcán is toboroznak. Később zsarolással is rávehetik a beszervezetteket a pénzmosásban való közreműködésre.

A bűnözők a futárokat jellemzően a 35 év alattiak közül választják ki, azonban már egyre fiatalabbakat, akár gyerekeket is megcéloznak. Főbb célcsoportjaik az egy-egy országba újonnan érkezők, munkanélküliek, diákok, pénzügyi nehézségekkel küszködő személyek, romantikus csalók áldozatai. A közösségi média felületeket és online társkereső oldalakat használók fokozottan ki vannak téve ennek a problémának.

Bűnsegédek és áldozatok

A pénzfutárok a pénzmosási tranzakciókban közreműködő személyek. Egy vállalatnál az átutalások végrehajtásával megbízott dolgozó lehet gyanútlan áldozat, de olyan személy is, akit a bűnözők a szervezetbe beépítettek. A magánszemélyek közül mindazok, akik csalók áldozataiként jutalékért dolgoznak, nem tudják, hogy amit tesznek illegális.

Valójában mindazok, akik ilyen tranzakciókban részt vesznek elkövetik a pénzmosás bűncselekményét, de legalábbis bűnsegédek. Büntethetőségük függ az egyes országokban érvényes büntetőjogi rendelkezésektől.

Függ attól, hogy volt-e tudomásuk, vagy akár csak sejtésük, hogy illegális tranzakciók végrahajtására kérték fel őket. A szándékuk kiterjedt-e a pénzmosásra, vagy csak sejtették-e, hogy nem törvényes, amit tesznek, de nem foglalkoztak ezzel. Mindezeket majd a büntetőeljárás tisztázza, lebukás esetén. Ebben az esetben azonban szinte elkerülhetetlen a pénzfutárok büntetőeljárásba való involválódása.

Védekezési technikák

Az első és legfontosabb, hogy a közösségi média platformokat és egyéb online felületeket körültekintéssel használjuk. Adatainkat, anyagi helyzetünket, magánéleti gondjainkat ne osszuk meg a digitális térben. Vállalkozásunk dolgozóit rendszeresen részesítsük biztonsági képzésekben. Banki adatainkat, jelszavainkat senkivel se osszuk meg, tároljuk biztonságosan.

Ne nyissunk meg ismeretlen címekről érkező e-maileket! Az ilyen módon kapott munkaajánlatokat ne fogadjuk el, ne is reagáljunk rájuk. A felületeken megjelenő álláshirdetéseket  tanulmányozzuk alaposan. 

Azok a munkák, amelyeknek nincs pontos leírása, vagy könnyű meggazdagodást ígérnek, eleve gyanúsak. A hirdető céget minden esetben ellenőrizzük le. Nem visszakereshető cég nem tekinthető komolynak, és előfordulhat, hogy illegális cselekedetekre akarnak rávenni. Annyi bizonyos, hogy munkáltatók nem kérhetik, hogy magánszámlánkon hajtsunk végre tranzakciókat.

A gyanús oldalakat, megkereséseket jelentsük a platform működtetőjének, illetve a rendőrségnek, vagy a javasolt bejelentési felületeken. A globális bűnözéssel szemben mindannyiunknak fel kell lépni. Ellenőrizzük gyermekeink internetes aktivitását. Végül ne feledjük: a könnyű pénz gyakran gyanús pénz, és ami könnyen jött, az könnyen is mehet, ha bűnszervezetek hálójába keveredünk. 

(Források: Europol)

(Címlapkép: Depositphotos)