Az újhullámos fintech szolgáltatók a technológiai fejlettségnek köszönhetően úgy képesek banki, biztosítási, hitelezési és egyéb pénzügyi szolgáltatásokat nyújtani, hogy nincs pénzügyi engedélyük, ezt a háttérben úgynevezett licensz providerek, vagy szponzorbankok látják el. Ennek előnye, hogy a technológiára és ügyfélélményre szakosodott csapatok a saját területükre fókuszálhatnak, a pénzügyi közműszolgáltatónak is tekinthető háttérszolgáltatók pedig szintén a saját területükön mozoghatnak, így flexibilisebb, jobb szolgáltatáspaletta jöhet létre. Így indult annak idején a Revolut is, és a mai napig egyre szaporodik azoknak az ügyfélkiszolgálásra és termékfejlesztésre koncentráló fintech startupoknak a száma, akik kiszervezik a pénzügyi engedélyt. Úgy is mondhatnánk, hogy virágzik a ‘licence-as-a-service’ biznisz.

Noha az európai szabályozás meglehetősen homogén, sőt a világ más részein is hasonló struktúrák működhetnek – az USA piacán a legnagyobbak a mai napig háttérbankok licenszeit veszik igénybe – most mintha felébredtek volna a pénzügyi felügyeletek, és boszorkányüldözésbe kezdtek.

A sort nagyjából két éve kezdte meg az FCA, az Egyesült Királyság pénzügyi felügyelete azzal, hogy minden ‘bank’ vagy ‘bankig’ kifejezést megtiltott a nem engedélyezett szolgáltatók weboldalán és egyéb anyagaiban. Ez nehéz helyzetbe hozta például a bank as a service szolgáltatókat, akik sok esetben teljes banki IT infrastruktúrát szolgáltatnak, de pénzügyi termékeket saját jogon vagy háttérszolgáltató bevonásával sem nyújtanak. Az FCA szigorúan lépett fel, ám hozta a tőle megszokott konzultatív hozzáállást, és amennyiben minden kétséget kizáróan megállapították, hogy a ‘bank’ kifejezés nem vezeti félre a látogatókat, maradhatott.

Néhány hete hozott új intézkedése alapján a francia pénzügyi felügyelet már lényegesen komolyabban veszi a kérdést: aki jogtalanul használ engedélyhez kötött tevékenységre utaló kifejezést engedély nélkül, akár két év börtönnel is sújtható.

Most ez a sor az amerikai régióban folytatódik: az amerikai pénzügyi felügyelet megtiltotta a Chime számára, hogy domain nevében a bank kifejezést használja, azaz meg kell változtatniuk az évek óta kommunikált, gondosan felépített chimebank.com domaint. Az átállás már meg is történt, néhány napja a https://www.chime.com domainen érhető el, weboldalukon pedig folyamatban van az újraszövegezés.

A kérdés, mint minden, kétoldalú: egyrészt teljesen jogos, hogy amennyiben egy tevékenység (esetünkben a banki szolgáltatások nyújtása) engedélyhez kötött, akkor egy engedéllyel nem rendelkező piaci szereplő ne használhasson erre utaló kifejezéseket cégének nevében, vagy kommunikációs anyagaiban. Másrészt azonban ezek az újhullámos fintech szolgáltatók ha tetszik ha nem banki termékeket és szolgáltatásokat nyújtanak, amelyre a jelenlegi szabályozási rendszer ad teret, a pénzkezelést minden esetben a szükséges engedéllyel vagy felhatalmazással rendelkező partner végzi.

Végezetül az is fontos kérdés az üzletmenet, az ügyfelek- és a befektetők védelme tekintetében, hogy mennyire etikus lépés utólag, erőszakkal belenyúlni egy évek során gondosan, rengeteg munkával felépített szektor életébe.

Suppan Márton