Aggasztó lehet, hogy miként próbál pénzhez jutni a fintech cég

Közösségi finanszírozási kampányt indít a Crowdcube felületén a Freetrade. A cég tavasszal 30 millió fontos finanszírozáshoz jutott korábbi befektetőitől, most a publikum felé fordul.

Az olyan nagy nevek – mint például a Freetrade – jellemzően nem azért indítanak közösségi finanszírozási kampányt, mert valóban szükségük van a pénzre, sokkal inkább a kampányok marketing értéke miatt.

Most azonban fennáll annak a lehetősége, hogy kényszerből lépett a vállalat és tervei elérésében jelentős segítséget nyújthat az a többmillió font, amit be tud gyűjteni a lakossági befektetőktől.

A Freetrade egy jutalékmentes kereskedési és befektetési platform, amely főleg devizaváltásból és feliratkozási csomagokból generálja bevételeit. A cég szárnyalásához nagyban hozzájárult a pandémia során robbanásszerűen megnövekedett kereskedési igény a lakossági befektetők részéről. Most azonban teljesen más időket élnek a tőzsdék.

Persze nem kell attól félni, hogy a Freetrade csődközelben van. Mégiscsak 1,4 millió felhasználója van az Egyesült Királyságban és több mint 1,3 milliárd fontnyi vagyont kezel felületén. Mindemellett megkezdte európai terjeszkedését is, Svédországban már sikerült engedélyhez jutnia és regisztrálnia első ügyfeleit.

Forrás: Freetrade

Mik az intő jelek?

Ami aggodalomra ad okot a Freetrade-et illetően, az néhány olyan tényező, ami a szektorban több esetben is megjelenik. Júniusban jelentette be a vezetőség, hogy az alkalmazottak 15 százalékától megválnak. Mindemellett egy sikeres tavalyi tőkebevonási forduló és egy rekordokat döntögető finanszírozási kampány után idén egy szokatlanabb finanszírozási módon jutott pénzhez a vállalat.

Májusban 30 millió font értékben bocsátott ki részvényre váltható kötvényeket meglévő befektetőinek a Freetrade. Mellesleg a közösségi finanszírozási kampány során is ilyen befektetésre lesz lehetőség. Lényegében olyan hitelt kapott így a vállalat, amely bizonyos feltételek teljesülése esetén céges részesedésre váltható.

Arról csak találhatni lehet, hogy miért döntöttek ilyen finanszírozási forma mellett. Több pesszimista forgatókönyv is lehet. Fennállhat, hogy a befektetők jelentősen alacsonyabb értékeltség mellett vettek volna csak részvényt, mint a jelenlegi 650 millió font, ezért állapodtak meg végül egy hitelben. Az is egy opció, hogy eleve csak hitelt voltak hajlandóak adni, ami kevésbé kockázatos, mint a részvényvásárlás.

Továbbá a jutalékmentes kereskedés jövője is megkérdőjelezhető. Elég a Robinhoodra nézni, amelynek részvényárfolyama és bevétele egyaránt folyamatosan esik. Bár a Freetrade és a Robinhood különböző bevételi forrásokra támaszkodik, mindkettő nagymértékben ki van téve a kereskedési keresletnek. Ez pedig a pandémia óta jelentősen visszaesett, és a magas infláció miatt egyre kevesebb pénz befektetését engedheti meg magának a széles lakosság.