A Monzo egyre költségesebb jótékonysági szervezetté kezd válni az Egyesült Királyság piacán, derül ki Katherine Long a Globaldata elemzőjének egy friss írásából. Az publikáció a koronavírus és a nem megfelelően felépített üzleti stratégia miatt 2020-ban csődöt jelentő ausztrál Xinja neobankhoz hasonlítja a Monzo jövőjét. Kiemeli azonban, hogy míg a Xinja elsősorban a termékfejlesztési ciklusok nem megfelelő összehangolásának köszönheti a szomorú véget, a Monzonál más áll a háttérben. Az ausztrál esetben, Long szerint abban gyökerezik a félresikerült pálya, hogy nem megfelelő időben és ütemben kezdett el profitgeneráló termékeket bevezetni a fintech.

Az újgenerációs pénzügyi szolgáltatóknál általában az a stratégia, hogy ingyenes termékkel nagy felhasználóbázisra tesznek szert, majd a kritikus tömeg elérése után fizetős termékeket vezetnek be, amit jó esetben igénybe vesznek annyian, hogy az eltartsa a vállalatot, és finanszírozható maradjon az ingyenes ügyfelek által okozott gyakran óriási kiadástömeg. Ez a dinamika a Xinja esetében nem bizonyult megfelelőnek.

A Monzo esetében a helyzet valamelyest különbözik, de semmiképpen sem rózsásabb: meglátása szerint a Monzo nem más, mint egy vezető digitális bankszámla szolgáltató, aki képtelen bevételt termelni.

A tavalyi évben nem sok pozitív hír érkezett a Monzo háza tájáról, zuhanó cégértékről, leépítésekről, veszteségről és tőkeemelési kényszerről is hallhattunk, melynek következtében, mentális egészségének megrendülésére hivatkozva néhány napja végleg távozott a cég éléről az alapító Tom Blomfield. Long rámutat, hogy a Xinjával szemben, ahol a fő költségek az ügyfeleknek fizetett irreálisan magas betéti kamatok miatt jelentkeztek, a Monzonál az egyre dráguló csapat, a marketing és a termékfejlesztés jelenti pénzügyi kockázatot. A tavalyi évben a termékfejlesztés valamelyest beérni látszott, hiszen kijöttek a különböző fizetős újragombolt Plus, és a vadonatúj Premium termékek, ám elképzelhető, hogy ezt későn lépte meg a bank, és helyette inkább az átgondolt hitelezési termékeken (ez a Starling Bank modellje), illetve a vagyonkezelési termékek forgalmazására (ez pedig a Revoluté) lenne érdemes fókuszálni. Az is jól látszik, hogy hitelezés terén aktivizálta magát valamelyest a neobank, hiszen a 2018-as 19,2 millió fontos követelés állománnyal szemben 2019-ben már 143,9 millió angol fontnyi hitelállományt tartottak nyilván ügyfeleik számláin, ami százalékosan hatalmas lépés, ám korántsem elég egy ekkora szervezet eltartására.

A téma boncolgatása jól rávilágít arra, hogy az első ránézésre szinte ugyanolyannak tűnő, adott esetben ugyanazon a piacon működő neobankok milyen markánsan különböznek, ami az üzleti stratégiát, főleg annak sikerét illeti. Az is látszik, hogy az ingyenes szolgáltatások piacra zúdítása beláthatatlan kockázatokat rejt, hiszen nyilván a Monzo sem azzal a céllal jött létre, hogy megfossza alapítóit és befektetőit a fenntartható működéstől.

Forrás: Altfi

Suppan Márton