A legfontosabb fintech hírek március első hetéből

Felkészült az indulásra a Neo Financial

Kanadában hamarosan új pénzügyi szolgáltató indulhat, amelyet a SkipTheDishes élelmiszer futárszolgálat két alapítója 2019-ben hozott létre.

A társaság kapcsolat épít több ezer helyi és nemzetközi márkával is, hogy jutalomalapú hitelkártyát és megtakarítási számlát dobjon a piacra, amely magas kamathozamot kínál.

 

Diákok számára indul pénzügyi és vállalkozói ismeretek erősítését szorgalmazó programsorozat

Közel 900 önkéntes oktat pénzügyi és vállalkozói ismereteket mintegy 200 ezer diák számára a kormányzat által kezdeményezett Pénz7 elnevezésű programsorozatban – adta hírül az MTI.

Lassulni látszik a Monzo növekedése

A Monzo 4 millió brit ügyfelet tudhat már magáénak, de az adatok szerint a növekedési folyamat üteme lelassult.

A 4 milliós mérföldkő elérése öt és fél hónapba került, vagyis 169 nap után jött az új csúcs a 3 milliós ügyfélszám után.

 

A WHO óva int a készpénzhasználattól

Az Egészségügyi Világszervezet arra sarkallja a fogyasztókat, hogy kerüljék a készpénzes fizetéseket. Helyette inkább alkalmazzák az úgynevezett „contactless” – azaz személyes érintkezést nem igénylő – fizetési módszereket annak érdekében, hogy megakadályozzák a koronavírus terjedését.

 

Az Ant Financial részesedést vásárolt a Klarnába

Az üzlet pontos feltételeit még nem tették nyilvánosságra, bár az biztos, hogy nagy nyereséget jelent a Klarna számára, hisz elmélyíti a folyamatban lévő együttműködést, amely jelenleg lehetővé teszi az AliExpress, az Alibaba Csoport globális kiskereskedelmi online vásárlóinak, hogy a Klarna platformját több piacon is használhassák.