A WHO óva int a készpénzhasználattól

Az Egészségügyi Világszervezet arra sarkallja a fogyasztókat, hogy kerüljék a készpénzes fizetéseket. Helyette inkább alkalmazzák az úgynevezett „contactless” – azaz személyes érintkezést nem igénylő – fizetési módszereket annak érdekében, hogy megakadályozzák a koronavírus terjedését.

A WHO tanácsa azt követően érkezett, hogy Kína és Dél-Korea megkezdte a használt bankjegyek elkülönítését és fertőtlenítését, amelyek köztudottan remek hordozóként szolgálhatnak a vírusok és baktériumok számára.

Egy 2017. évi New York-i tanulmány szerint egy-egy bankjegyen akár 397 különböző baktérium is előfordulhat.

A WHO szóvivője javasolta, hogy minden készpénzhasználatot követően mossuk meg kezünket, illetve tartózkodjunk az arcunk érintésétől. Emellett kiemelte, hogy amennyiben tehetjük, inkább a digitális fizetési formákat részesítsük előnyben a megszokottakkal szemben.

 

Forrás: finextra

 

Mészáros Milán