8 milliárd fontos értékeltségen lépett tőzsdére a Wise

Végbement a várva várt sikersztori, tőzsdére ment a Wise. A bejelentés júniusban látott napvilágot, akkor derült ki, hogy az első európai fintech unikornis, mely tőzsdére viszi papírjait a Wise lesz. Akkor az is eldőlt, hogy az USA és az Egyesült Királyság közül utóbbit választja a fintech óriás sokak meglepetésére, de a londoni tőzsde nagy örömére. 

A részvények 8 fontos árfolyamon nyitottak szerda reggel, ami 8 milliárd fontos értékelést jelent a cég számára, de egyetlen kereskedési nap leforgása alatt a részvények értéke 10 százalékkal, 8.88 fontra emelkedett. A kezdeti várakozásokat felülmúló IPO-nak köszönhetően a társalapítók, Kristo Kaarmann és Taavet Hinrikus is milliárdos értékpapír vagyonra tettek szert, mivel tulajdonhányaduk 20 és 13,75 százalékot tesz ki. Ahogy korábban is írtuk, egy kétpolusú részvénystruktúra került kialakításra, ahol az alapítók és az alkalmazottak olyan szavazatelsőbbségi részvénnyel rendelkeznek, ami biztosítja számukra a döntéshozatali jogok megtartását, míg kereskedelmi forgalomba törzsrészvényeket tettek elérhetővé. 

A jeles napon az alkalmazottakhoz – és minden bizonnyal a nagyobb közönséghez is – címzett beszédében Kaarmann kiemelte, hogy a Wise létrehozásának a célja az volt, hogy megoldja a pénzküldés és pénzváltás rejtett költségeinek problémáját. A Wise által publikált kutatás szerint évente 150 milliárd font kerül elköltésre rejtett díjak formájában pénzváltáskor. „A pénz másik pénznembe való átváltása továbbra is átváltási felárak, magas költségek, késések és apró betűk útvesztője rengeteg ember számára. Jelenleg évente körülbelül 1 milliárd fontot spórolunk ügyfeleinknek az ilyen rejtett díjakban. A további 149 milliárd font marad ezután is a fókuszunkban.” – mondta Kaarmann. 

Források: Altfi, CNBC, Sifted

Görög Szabolcs

Előző bejegyzésCélhoz kötött megtakarítások
Következő bejegyzésFintechek Szaúd-Arábiában – egy éledező ökoszisztéma úttörői