2019. 11. 25.



Gabriella Erdei

November 21-én tartották Bukarestben a Central European Startup Awards fináléját és díjátadóját, ahol három kategóriában is magyar startup vállalkozás végzett az első helyen. A világ legnagyobb, független startup-ökoszisztéma versenyének, a Global Startup Awardsnak a kelet-közép-európai megmérettetésén 10 országból – Ausztria, Bulgária, Csehország, Horvátország, Magyarország, Lengyelország, Románia, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia -, 16 + 1 kategóriában díjazták a legjobbakat, a korábban bejelentett nemzeti nyertesek közül.

A jelölések száma csaknem megduplázódott a tavalyi évhez képest, így a kiválasztási folyamat során több mint 5500 vállalkozásra 80 ezernél is több közönségszavazat érkezett, ami szintén kétszeres szám az előző évihez képest.

A legjobb feltörekvő kategóriát idén a TrustChain digitális szerződéskötési platform nyerte.

– Egy olyan cég számára, amely 2 éven keresztül készítette elő a hazai és nemzetközi piacra lépést, hatalmas elismerést jelent ez a kitüntető díj – mondta dr. Romhány Gergely, a TrustChain Systems Kft. ügyvezetője. A magyar startup a júniusi debütálását követő 5 hónap alatt a vállalati innovációs piacon jelentős eredményeket ért el: immár több mint 40 cég használja az online platformot, és tíznél is több nagyvállalati projekt áll bevezetés alatt.

– Ez egy nagyon fontos visszajelzése annak, hogy jó döntés volt már a kezdetektől a maximalizmusra és a legmagasabb minőség biztosítására fókuszálni – tette hozzá dr. Romhány Gergely.

A 2019-es Central European Startup Awards nyertesei:

A legjobb egészségtechnológiai startup: SignAll // Magyarország
A legjobb okosváros startup: Parkl // Magyarország
A legjobb feltörekvő: TrustChain // Magyarország
Az év startupja: Druid // Románia
Az év női példaképe: Tanja Sternbauer //Ausztria
Az év alapítója: Ivan Jelusic // Horvátország
Az év befektetője: LAUNCHhub // Bulgária
Az év digitális nomádja: Petra Fuerst // Ausztria
A legjobb társadalmi hatást célzó startup: I Rise Mechanics 357 // Bulgária
A legjobb IoT startup: Neuron Soundware // Csehország
A legjobb fintech startup: Spendee // Csehország
A legjobb mesterséges intelligencia/gépi tanulás startup: Emplocity // Lengyelország
A legjobb blokklánc startup: Bethereum // Szlovákia
A legjobb szoftverfejlesztő partner: Geckodynamics // Lengyelország
A legjobb közösségi iroda: Impact Hub Csehország // Csehország
A legjobb akcelerátor-/inkubátorprogram: Techcelerator // Románia
Közönségdíj: Develiot // Bulgária

A nyertesek egy része a Global Startup Awards többi régiójának néhány nyertesével fog versenyezni a globális döntőben.





Source link