Wirecard-ügy: ezek a fintech cégek kerülhetnek bajba

Nincs könnyű helyzetben a pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó Wirecard, mióta pár hete kiderült, hogy rejtélyes módon “eltűnt” 1,9 milliárd euró a cég egyenlegéről. A csalásra akkor derült fény, amikor a közelmúltban lezárult az EY vezetésével a cég éves könyvvizsgálati átvilágítása és a hivatalos számok napvilágot láttak. Ezt követően a KPMG vezetésével újabb átvilágítás indult, mely már kifejezetten a csalás vádját vizsgálta a cégnél, és aminek az eredményeként a Wirecard jelenleg is folyamatos lejtmenetben van. Egyre több jel mutat arra, hogy a hiány ténylegesen eltűnt, így a cég tőzsdei papírjai egy hét alatt már több mint 90%-ot veszítettek az értékükből.

Mivel a Wirecard Németország legnagyobb fintech cége, így értelemszerűen több kisebb fintech vállalat is rajtuk keresztül nyújt pénzügyi szolgáltatásokat az ügyfeleinek, az alábbiakban pedig őket vesszük sorra, mivel a Wirecard bukásával ezek a cégek is mind könnyen komoly bajba kerülhetnek.

ANNA 

A londoni székhelyű ANNA Money hitelkártya szolgáltatásokat nyújt ügyfeleinek, melyeket a Wirecard kártyái tesznek számukra lehetővé. A cég nem rég eladta 20%-át az ABH Holding befektető cégnek, és így 17,5 millió fonttal növelte a cég értékét. Jelenleg még nem adtak ki semmilyen közleményt, mely a Wirecard-dal közös együttműködésüket érintené. 

Payhawk 

A bulgáriai fintech cég a múlt héten jelentette be, hogy hamarosan elindítja új Visa kártya szolgáltatását, mely kifejezetten a vállalatokat célozza meg, és a Wirecard biztosítja majd hozzá a hátteret. Jelenleg a cég csak Mastercard kártyákat szolgáltat, ezeket pedig a bulgáriai Paynetics AD biztosítja számukra. A cég továbbra is kitart a Wirecard Visa kártyája, valamint az új terméke bevezetése mellett, de komoly bajba kerülhetnek, ha Wirecard szolgáltatása elérhetetlenné válik számukra.

Soldo 

A vállalati kiadások kézben tartását segítő Soldo ugyancsak a Wirecard által szolgáltatott prepaid kártyákat nyújtja ügyfelei részére. Az angliai székhelyű cég nem rég kötött megállapodást Milánó város vezetésével, hogy közösen létre hozzanak egy ‘Soldo Care’ nevű kártya terméket, melyre közvetlenül érkeznek meg a támogatások, amit csak helyi kereskedőknél lehet majd felhasználni, ezzel is támogatva a korona-vírus okozta pénzügyi kiesést a városban. Jelenleg még a Soldo sem nyilatkozott a Wirecard-dal közös jövőjéről, de nagyban befolyásolhatja a milánói közreműködés megvalósulását ha rosszra fordulnak a dolgok.

Stocard

Néhány hete a német fintech cég hivatalosan is elindította új szolgáltatását az egyesült királyságban, aminek segítségével az ügyfelek hűségpontokat gyűjthetnek vásárlásaik alkalmával, melyeket később a cég applikációjában vásárolhatnak le. Igaz a Stocard a termék elindításakor nem jelölte meg a háttérszolgáltatót, de a Wirecard egyik közleményében utalt a két cég közös munkájára, így szinte biztos, hogy a Stocardot jövőjét is komolyan érintheti a Wirecard mélyrepülése. 

Tymit 

A londoni székhelyű Tymit 2019 végén indította el Visa-kártya alapú szolgáltatását, ami segít a felhasználó kiadásainak rendszerezésében, valamint az applikációban az is eldönthető, hogy a hitelösszeget 3-6-12 vagy 24 hónapos futamidővel akarja majd a felhasználó visszafizetni a cég számára. Jelenleg még a Tymit sem adott ki semmilyen közleményt a Wirecard-dal kapcsolatban. 

Varengold Bank 

Egy hónappal ezelőtt indította el a németországi Varengold Bank és a Wirecard a közreműködésüket, melynek célja, hogy a Wirecard ügyfelei számára is elérhetővé válhassanak a bank befektetési lehetőségei, miközben a Wirecard bank-as-a-service szolgáltatásokat nyújt majd cserébe a Varengold Banknak. Jelenleg innen sem érkezett még semmilyen hivatalos közlemény.

Curve 

Az Egyesült Királyságban tevékenykedő és az egyik legnagyobb fintech vállalat, a Curve az első nagy cég aki a KPMG vizsgálatának bejelentését követően azonnal megszakította a kapcsolatát a Wirecard-dal, és úgy döntött, hogy ahelyett, hogy új szolgáltatót keresne, inkább saját e-money szerviz fejlesztésébe kezd.

Érdekes megemlíteni még, hogy szinte minden fintech cég aki jelenleg a Wirecard szolgáltatásait használja, továbbra is aktívan folytatja céges kommunikációját, viszont szinte sehol se jelenik már meg a Wirecard neve a közleményekben, mintha ezzel is próbálnák a bajba került Wirecard-tól teljesen “függetlenként” ábrázolni magukat a cégek.

Forrás: Altfi

Horváth Tamás