Unikornis lett a Bunq

A Bunq holland neobank 160 millió eurót vont be egy brit magántőke-befektetési társaság által vezetett finanszírozási körben, így a vállalat értéke 1,65 milliárd euróra emelkedett. A Bunq ezzel unikornis státuszba lépett. A hírek szerint az üzlet keretein belül a startup egy kkv-kra szakosodott hitelező céget is felvásárolt.

A tőkeinjekció mérete egyébként jelentős növekedést mutat a legutóbbi, 2018-as 10 millió eurós körhöz képest, amelyben csupán a vállalat CEO-ja, Ali Niknam vett részt. A Bunq által kezelt betétek összértéke idén érte el az 1 milliárd eurót, amely a tavalyi év azonos időszakához képest duplázást jelent. A vállalat mostanra az EU összes országában, illetve Nagy-Britanniában is jelen van.

Niknam, aki jó ideje tett utalásokat arra, hogy a neobank egy jelentősebb tőkeinjekció előtt áll, nem kívánta kommentálni a hírt. A CEO egyébként saját vagyonából eddig mintegy 100 millió eurót injektált a fintechbe a 2014-es alapítás óta. A mostani tőkebevonás zárásához szükséges még a holland pénzügyi felügyelet jóváhagyása is.

A tőkeinjekció számos kérdést vet fel az eddig Niknam egyemberes projektjének mondható Bunq sorsát illetően, a challenger bank ugyanis sosem hozta nyilvánosságra ügyfeleinek számát, valamint bevételeiről és profitabilitásáról sem számolt be korábban. Remélhetőleg, amint hivatalossá válik a tranzakció valamivel jobban megismerhetjük az eddigi eredményeket és a jövőbeli célokat.

Forrás: AltFi

Bátorfi Botond