Új taktika a vírus idejére: már a TikTok-on is jelen vannak a fintech cégek

A kínai videómegosztó platformot, azaz a TikTok-ot talán senkinek se kell már bemutatni, hiszen ez az idei év egyik legnagyobb sikertörténete a mobil alkalmazások piacán. A cég nem csak azzal tett szert a hírnévre, hogy ez lett az első olyan alkalmazás, melynek Kínából sikerült meghódítania az egész világot, de ez a terjeszkedés mára már több mint 2 milliárd letöltésnél jár, amiből szinte hihetetlen módon 1.5 milliárd 2020 első és második negyedévében jött össze, kifejezetten a korona-vírus megjelenése óta.

Ezek után nem csoda, hogy a TikTok-ban komoly pénzügyi és hirdetési lehetőséget látnak a cégek és a befektetők, mivel lassan már olyan app-óriásokkal lehet egy kategóriában emlegetni mint a Facebook, a WhatsApp vagy a Twitter. Mivel a TikTok célközönségét főleg a Z generáció alkotja, így a fintech cégeknek egy kiváló kommunikációst csatornát, és egy komoly lehetőséget nyújthat a platform arra, hogy célirányosan nyithassanak a fiatalok felé a megfelelő kommunikációval.

Az első három cég, akik nyíltan kommunikálják TikTok-os jelenlétüket, a Moneybox, a Snopp, valamint a Plum. A vezetőségi nyilatkozatok alapján mind három cég elégedett az eddig elért teljesítményükkel, és külön-külön is kiemelték, hogy nagyon sok lehetőség nyílt meg a kommunikációt tekintve, hiszen a TikTok egy egészen új, energetikus és fiatalos hangvételű platform, ahol a cégek szabadjára engedhetik a fantáziájukat és így sokkal könnyebben érhetik el a fiatalabb generációt is.

A visszajelzések alapján abszolút megvan az igény a fiatalok között, hogy komolyabban vegyék a pénzügyi kiadásaikat, és a megfelelő kommunikáció mellett hajlandóak is lennének igénybe venni valamilyen pénzügyi szolgáltatást, így nem lesz meglepetés, ha az elkövetkező pár hónapban szinte minden nagyobb fintech cég megjelenik majd a TikTok-on, hogy ők is kivehessenek egy-egy szeletet maguknak a folyamatosan növekvő piacból.

Forrás: Altfi

Horváth Tamás