Tömeges leépítések a kriptopiacon

A gazdasági válság a kriptopiacot sem kímélte, és az elmúlt fél évben tömeges elbocsátásokra került sor. Leépítések voltak olyan vezető kriptotőzsdéknél és nagyvállalatoknál is, mint például a Coinbase, a Gemini, a Huobi vagy a NYDIG.

A Terra ökoszisztéma összeomlása által indukált „kripto tél” beköszöntével egyre több cégnek kellett szembenéznie likviditási problémákkal. Ennek következtében a nyár folyamán számos kriptohitelezéssel foglalkozó cég jelentett csődöt, mint például a Celsius vagy a 3 Arrows Capital. A medvepiac azonban nemcsak a kisebb cégeket érte el, hanem a nagyobb, centralizált kriptotőzsdéket is leépítésekre kényszerítette az elmúlt hónapokban. 

  • A Winklevoss testvérek által vezetett Gemini kriptotőzsde és letétkezelő június 2-án jelentette be, hogy elbocsátja alkalmazottainak mintegy 10 százalékát. „Turbulens piaci körülményekre” hivatkoztak, amelyek nagy valószínűséggel még egy ideig fennmaradnak.
  • Két héttel később Brian Armstrong, a Coinbase CEO-ja közölte, hogy a cég munkavállalóinak 18 százalékát, vagyis közel 1100 embert bocsátanak el.
  • A Seychelle-szigeteki székhelyű Huobi Global az egyik legjelentősebb kriptotőzsde a nemzetközi színtéren, amelynek napi kereskedési volumene rendszeresen meghaladja az 1,2 milliárd dollárt. Ennek ellenére a cég munkaerejének több mint 30 százalékát csökkentheti, miután Kína tavaly betiltotta a kriptodevizákkal való kereskedést az országban és a vállalat bevételei meredeken csökkentek.
  • Legutóbb pedig a NYDIG Bitcoin-szolgáltató cég bocsátotta el munkaerejének mintegy 30 százalékát, összesen 100 embert október 13-án.

Mindezek mellett számos további cégnél voltak leépítések az utóbbi fél évben, és a CoinDesk becslése szerint mintegy 11708 munkahely szűnt meg október 14-ig bezárólag a kriptoszektorban a médiajelentések és sajtóközlemények alapján.

(Forrás: CoinDesk)

(Címlapkép: Depositphotos)