Titokzatos hitelező pénzét használja a Revolut

Mozgalmasan kezdte az idei évet a Revolut. Amellett, hogy több új funkcióval is bővült, kialakított egy új csapatot a vállalati kultúra javítása érdekében, közzétette a régóta esedékes pénzügyi riportját és még az első nyereségéről is beszámolt. Ami azonban feltűnően hiányzott, az egy nagyszabású finanszírozási kör. 

A Revolut legutóbb a 2021-es bikapiac csúcsán szerzett pénzt egy 800 millió dolláros E sorozatú finanszírozási körben. Ennek eredményeképp a cégnek sikerült 33 milliárd dolláros értékelést elérnie, ami az európai fintechek élére repítette, legalábbis az értékeltség tekintetében. 

Ez azt is jelentette, hogy a versenytársakkal ellentétben nem kellett visszatérnie a tőkepiacokra 2022-ben, amikor a makrogazdasági környezet hónapról hónapra tovább romlott. A kockázati tőkefinanszírozások száma olyan gyorsan csökkent, ahogy a kamatlábak emelkedtek. Két év elteltével a Revolutnak még mindig nem sikerült újabb tőkét bevonnia. Hogy miért? A vállalat elmondása szerint most már a nyereségesség felé vezető úton vannak. Ugyanakkor ennek a hosszú távú fenntarthatósága még nem bizonyított és a nagyobb likviditás egyértelműen segítené a hatalmas növekedési ambíciók finanszírozását.

A fintech óriás alternatív finanszírozási lehetőségeket keres? 

A Revolut megerősítette, hogy egy külső hitelezővel létrehozott egy úgynevezett “likviditási hitelkeretet”. A Revolut szóvivője szerint viszonylag “szerény” összegről van szó és a vállalat még nem hívta le a forrásokat.  

“A likviditási hitelkeretet a pénzügyi szolgáltató vállalatok a szabályozói likviditási iránymutatással összhangban vehetik igénybe. Nem hívtuk le a pénzeszközöket, mivel azok egyszerűen csak a vésztartalékaink diverzifikálására szolgálnak, ahogy globálisan tovább növekszünk.”  

A hitelkeret kötvényen keresztül strukturált. Ez egy olyan jogi biztosíték, ami hosszú távú hozamot biztosít a hitelezőnek és amelyet különböző eszközökkel biztosítanak. A hitelkeret-megállapodásokra jellemző, hogy a hitelező számára egy kötvényen keresztül nyújtott biztosítékcsomagot tartalmaznak.

A finanszírozásról szóló hír a Revolut számára kritikus időszakban érkezik. Április végén az Atom Bank mellett egy befektető – a Schroders – 46 százalékkal csökkentette a Revolut értékelését. A Revolut hosszú távú célja továbbra is az, hogy megszerezze az Egyesült Királyságban a banki engedélyt. A folyamat már évek óta tart és a Revolut nemrégiben azt mondta, hogy már a “célvonalnál” vannak. 

(Forrás: Altfi)

(Borítókép: Depositphotos)