Shenzhen 3,1 millió dollár értékű digitális jüant bocsát ki

A PYMNTS.com írása szerint Shenzenben folytatódik a kínai digitális jüan program, melynek keretében a városlakók kipróbálhatják az új digitális valutát.

Összesen 20 millió jüan kerül kibocsátásra, ez közel 3,1 millió dollárnak felel meg. A tesztelés résztvevőit véletlenszerűen, sorsolás útján választották, ahogy az már a korábbi próbák alkalmával is történt. A vásárlók egy alkalmazás segítségével juthatnak hozzá a tesztelésre szánt összeghez, melyet a XinhuaNet közleménye szerint több, mint 3500 bevásárlóhelyen használhatnak, melyek mindegyike felszerelt a digitális tranzakciókat ellátó rendszerrel. Az egyhetes próbára február 1. és 9. között kerül sor.

A Kínai Népi Bank (PBOC) kormányzóhelyettese elmondta, hogy terveik szerint a digitális jüan hasonló lesz a törvényes fizetőeszközhöz, melyet a forgalomban lévő érmékhez és bankjegyekhez hasonlóan kell majd kezelni. A digitális jüant a PBOC bocsátotta ki a kijelölt kereskedelmi bankok számára, ahonnan pedig a nyilvánosság elé került.

A decemberben Suzhouban lezajlott próba során a kínai fogyasztók többnyire kiskereskedelemre, élelmiszer rendelésre és telekocsi megosztásra költötték el digitális jüanjaikat. A suzhoni próbában résztvevők egy olyan új funkciót is kipróbálhattak, amely lehetővé tette az offline, azaz internetkapcsolat nélküli fizetést is.

Forrás: Pyments.com

Szabó Rebeka