Monese Apple Pay a magyar ügyfeleknek is elérhető
A Revolut mellett a magyar Monese kártyabirtokosok is néhány másodperc alatt regisztrálhatják kártyájukat az Apple tárcájukhoz.
Ezzel a három ApplePay képes magyar bank (OTP, Erste, Gránit Bank)mellett már két angol challenger bank is…
A PayPal pénzküldő szolgáltatása már Magyarországon is elérhető
A PayPaláltal 2015-ben felvásárolt Xoom pénzküldésre és mobilegyenleg feltöltésre szakosodott startup.
Működése nagyon hasonló a Transferwise pénzküldő megoldásához.
Ezen a héten 32 további országot csatoltak a korábbi 130-hoz,…
Sydney-ben elindulhat az arcfelismeréssel történő fizetés a közösségi közlekedésben
Bő tíz éve még vad sci-finek tűnhetett, de ma már valóság, néhány éven belül pedig teljesen megszilárdulhat az arcfelismeréssel történő fizetési technológia. Miközben a világ nagyvárosai arra törekednek, hogy a közösségi közlekedésben minél…
Mostantól kártyás fizetéssel is adományozhatunk a templomi perselybe
Betört a bankkártyás templomi persely Magyarországra, mostantól Budapesten már bankkártyával is adományozhatunk a katolikus egyháznak. A jezsuiták pesti Jézus Szíve-templomában üzembe helyezték az ország első érintő bankkártyával működő…
Teljes Számla Ismertető [Kezdőknek és Haladóknak]
Milyen számla kiállítási szabályok vannak? Mi a különbség a papír alapú és az elektronikus számla között? Hányféle fizetési mód van? Ki kötelezett a számla megőrzésére? Más nyelven is kiállítható? Ehhez hasonló kérdéseket tettem fel Katona…
A hónap végéig lehet nevezni a Technology Fast 50 programra
Idén 20. alkalommal hirdette meg a Deloitte a „Technology Fast 50 Central Europe” versenyét, amelyre a hónap végéig várják a régió18 országából a leggyorsabban növekvő vállalatok jelentkezését. A korábbi évek nyertesei között olyan ismert…
Véget érhet a kriptovaluták szárnyalása?
A bitcointés a Facebook digitális pénzét, a Librát kritizálta az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump és azt követelte, hogy a kriptovalutákra ugyanazokat a szabályokat alkalmazzák, mint amelyeket a bankoknak be kell tartaniuk.
"Nem…
Helyzetjelentés a legnagyobb challenger bankokról
Suppan Mártonés Érczfalvi András a Fintech Világa július 12-i adásában a legnagyobb challenger bankokat elemzi, az indulástól kezdve egészen a jelenlegi helyzetükig.
Szó lesz ügyfélszámokról, tőkebevonásról, éves értékelésről, valamint…