Oroszország és Kína élen jár a CBDC fejlesztésben

Egy vezető orosz politikus, Anatolij Akszakov megerősítette, hogy Oroszország és Kína már 2024-ben megkezdheti a digitális jegybankpénzzel (CBDC) történő fizetések lebonyolítását. 

A Tass hírügynökség által közölt nyilatkozatban Akszakov kifejtette, hogy a digitális nemzeti valuták elősegítik majd az orosz és kínai vállalatok kereskedelmi forgalmának gyors bővülését. Akszakov szavai szerint: “Valóban, már jövőre megvalósulhatnak a CBDC tranzakciók Kínával. Náluk a digitális jüan, nálunk a digitális rubel áll rendelkezésre.”

Akszakov, aki az orosz kripto- és CBDC-törvények tervezője is, fontos kapocs a vállalatbarát kormányzati minisztériumok és a központi bank között. Bár a bank óvatosabb a határokon átnyúló CBDC tranzakciókat illetően, Akszakov optimistább hangot üt meg, állítva, hogy a digitális rubel és jüan erre megfelelő lehet.

Dollármentesítési törekvések

Ez a fejlesztés összhangban áll Moszkva és Peking hosszú távú törekvésével, hogy csökkentsék dollártól való függőségüket a kereskedelmi szektorban. Mindkét ország reméli, hogy a CBDC projektek segítenek növelni a rubel és a jüan nemzetközi vonzerejét. Nem mellékes az sem, hogy 2023-ban Kína már jüanban fizetett az orosz olajért cserébe.

A közelmúltban Elvira Nabiullina, az orosz központi bank elnöke állami látogatáson vett részt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel az Egyesült Arab Emírségekben és Szaúd-Arábiában. Ez a látogatás egybeesett azon dollármentesítési tárgyalásokkal, amelyet a jegybank kezdeményezett az emírségi szabályzókkal. Ennek célja egy digitális rubellel működő gyors fizetési és elszámolási platform létrehozására.

Az Egyesült Arab Emírségek és Szaúd-Arábia továbbá meghívást kaptak, hogy csatlakozzanak a BRICS kereskedelmi blokkhoz, amelynek tagállamai egy közös digitális valuta bevezetését tervezik. Az orosz jegybank első helyettes elnöke, Olga Szkorobogatova szintén kiemelte egy új, digitális rubelen alapuló, határokon átnyúló rendszer várható bevezetését.

(Forrás: Cryptonews)

(Címlapkép: Depositphotos)