„Nem hagytak más választást, minthogy végezzünk velük” – interjú Dan McCrummal, aki lebuktatta a Wirecardot

Kevesen mondhatják el magukról, hogy szinte egyedül göngyölítették fel egy hatalmas méretű pénzügyi botrány részleteit. Dan McCrum, a Financial Times oknyomozó újságírója egy közülük. McCrum új könyve, a Money Men nagysikerű megjelenése alkalmából adott interjút a Fintech.hu-nak. A beszélgetés – amely egy héttel követi a témában írt riportunkat – során szó esett az ellene indított lejárató kampányról, egy orosz kémekkel barátkozó tech gururól, és egy tízmillió dolláros kenőpénzről.

Kifejezetten jónak bizonyult a könyved fogadtatása, az embernek az az érzése, hogy a fintech szektorban mindenki ezt olvasta a nyáron. Milyennek találtad az elmúlt hónapokat?

Nagyszerű, hogy ennyien érdeklődnek az eset iránt. Ez a történet annyi rétegből áll össze, hogy szinte mindenkit más ragad meg benne. Nagyon izgalmasak és szokatlanok a benne lévő karakterek, rengetegen kérdeznek például az informátor édesanyjáról, aki lényegében rákényszerítette a fiát, hogy a helyes dolgot cselekedje. Másokat a Wirecard ellen fogadó szedett-vedett befektetői csapat érdekli, akik egyszer csak megjelentek, rengeteg galibát okoztak, majd felszívódtak. Pont ez a sokszínűség teszi izgalmassá a téma körül zajló diskurzust. Jó érzés volt megosztani az emberekkel ezt a hihetetlen történetet.

Érdekes, hogy az egész botrány inkább az érintett emberekről szól, mintsem a fintech aspektusról.

Mindenekelőtt ez egy emberi történet. Bizonyos elemek rendre feltűnnek: mint a kapzsiság, vagy a rengeteg csalóknak felülő szereplő. A rosszfiú pedig egy vezérigazgató, aki garbót visel, úgy tesz, mintha ő lenne Steve Jobs, és hangzatos ígéreteket tesz cége innovatív technológiájával kapcsolatban. 

Mit gondolsz arról, ahogy a társadalmunk a tipikus technológiai zsenik karakteréhez viszonyul? Mintha kissé túlságosan is hajlandóak lennénk elhinni, amit mondanak.

Igen, azt valahogy senki nem vette észre, hogy ez a technológia egyszerűen nem is létezett. Miközben ő (Markus Braun vezérigazgató – a szerk.) egy konferencia színpadján állt, és a cégét méltatta, a csapata az irodában kétségbeesetten bújta az Excel-táblázatokat, hogy nagyjából megértsék, mi is történik a vállalattal. És ezzel a jelenséggel rendre találkozunk, gondoljunk csak a kriptovalutákra, amelyek gyakorlatilag a piramisjátékok (szélhámos beruházási műveletek – a szerk.) egyik típusát jelentik. Ez az egész az emberi viselkedésről szól, arról, hogy hogyan dőlünk be azoknak, akik a csillagokat is legígérik nekünk az égről. 

Árulkodó volt, hogy amikor interjút készítettél vele, Markus Braun nem háborodott fel eléggé az általad megfogalmazott vádakon. Ez is mintha az emberi aspektus fontosságát erősítené.

Nagyon érdekes, hogy hogyan hazudnak az emberek. Ez felveti azt az érdekes kérdést, hogy milyen ember is ő valójában, nem? Épp most készül tanúskodni a bíróságon az ügy részleteiről, és még mindig azt állítja, hogy ő az áldozat. Egész pontosan azt mondja, hogy a pártfogoltja, Jan Marsalek (a Wirecard operatív igazgatója – a szerk.) a valódi bűnös, akivel két évtizeden keresztül dolgozott együtt szorosan, ő pedig semmit nem tudott az egészről. Az informátorom fogalmazott erről a legjobban, amikor azt mondta, „ugyan már, ekkora balek nem lehet”.

Jan Marsalek nagyon szokatlan karakter, ő az a szereplő a történetben, akinél nehéz megállni, hogy ne hitetlenkedjünk az események kapcsán. Orosz zsoldos katonákkal és líbiai polgárőrökkel barátkozott, valamint orosz kémeket bérelt fel többek között ellened is. Volt olyan pillanat, amikor nehezedre esett elhinni, amit kiderítettél róla?

Rengeteg olyan pillanat volt a történetben, amikor az ember azt mondta magának: álljunk meg egy pillanatra, ez egyszerűen nem lehet igaz. Az egész folyamatot végigkísérte ez az érzés. Volt egy olyan momentum a küzdelmeink során, amikor rájöttünk, hogy a fő vétkes (Jan Marsalek – a szerk.) orosz titkosszolgálati alkalmazottakkal állhat kapcsolatban. Vagy amikor kiderült, hogy egy idegméreg receptjével a kezében járkált London utcáin. Egyrészt nem hittük el, amire bukkantunk, másrészt újságíróként úgy éreztük, hogy ez a történet egyre izgalmasabb. Voltak ijesztő pillanatok, de valahol ajándékként fogtuk fel, hogy ennyi izgalmas részlet bukkant fel az ügy felderítése közben. Kezdtem úgy érezni, hogy egy hollywoodi kalandfilmbe csöppentem.

Bár most rengeteg elismerésben részesülsz a sikeres nyomozás és a könyved miatt, hat éven keresztül a nyilvánosság előtt sokan hazugnak bélyegeztek az írásaid miatt. Mennyire lehet valóban letenni a munkát, amikor az ember a valóság felgöngyölítése mellett a saját becsületének megvédéséért is dolgozik?

Tényleg úgy éreztem, hogy a világ megbolondult. Újságíróként minden tőlem telhetőt megtettem, hogy felhívjam a figyelmet a vállalat által végrehajtott bűntényekre. A német hatóságok mégis ellenem indítottak vizsgálatot. Utólag tudjuk, hogy ekkor követték el a legnagyobb hibát. Korábban mindig bevált nekik az a taktika, hogy a kritikusokat egyszerűen hiteltelenné próbálták tenni, minket például a vállalat bukásában érdekelt, manipulatív befektetőknek neveztek. 

„Nagyon motiváló volt azért dolgozni, hogy tisztára mossuk a saját nevünket. Az ilyesmi segít reggelente kikelni az ágyból.”

Dan McCrum

Viszont azzal, hogy ezt velem és a Financial Times-szal is megcsinálták, kötelességünkké vált kivizsgálni az esetet. A Financial Times többé nem sétálhatott el a sztoritól, mert a Wirecard korruptnak nevezett minket. Ezért be kellett bizonyítanunk az igazunkat, nem hagytak más választást, minthogy végezzünk velük. Életbevágó lett a nevünk tisztázása. Őrjítő, ugyanakkor nagyon motiváló volt azért dolgozni, hogy tisztára mossuk a saját nevünket. Az ilyesmi segít reggelente kikelni az ágyból. 

A történetben talán nem is a Wirecard viselkedése a legmeglepőbb. A német pénzügyi felügyelet ellened kezdeményezett bűnügyi vizsgálatot, a Wirecard legnagyobb befektetője, a SoftBank pedig a cikkeid megjelenése után szinte azonnal 900 millió eurót fektetett a vállalatba. Milyen változtatásokra lehet szükség ahhoz, hogy ilyesmi ne történjen meg ismét a fintech szektorban?

A fintech szektor befektetőinek először fel kell tenni maguknak a kérdést, hogy értik-e egyáltalán a vállalatokat, amelyekbe befektetnek. Erre azért nem kéne nehézséget okozni a válaszadásnak.

A Wirecardban sokan azért bíztak meg, mert a számok kiválónak tűntek, megtetszett nekik a történet és elhitték, hogy a vállalat személyében tényleg megérkezett az európai PayPal. Minden népszerű hívószó megvolt a sztoriban, a fizetések, a technológia és a készpénzmentes társadalom ígérete is. Ha viszont úgy fektetsz be egy vállalatba, hogy nem tudod egyszerűen elmondani, mivel foglalkozik és hogyan csinálja, amit csinál, akkor bajban vagy.

A Wirecard sztori másik nagy tanulsága a technológia kapcsán, hogy mindenki azt feltételezi, a többiek közül valaki már ellenőrizte a részleteket. Körülnéznek és ott látják az egyik legnagyobb presztízzsel rendelkező könyvvizsgáló céget (az EY-t – a szerk.) és a világ egyik legismertebb technológiai befektetőjét, a SoftBankot. Feltételezték, hogy a többiek már meggyőződtek arról, hogy minden rendben van. De kiderült, hogy mindenki ezt feltételezte és senki nem nézett utána a dolgoknak. A könyvben is írtam arról az emlékezetes pillanatról, amikor a főnököm azt mondta, a SoftBank egymilliárd dollárban fogadott arra, hogy tévedek. Remélem ez az eset segít abban, hogy néhányan átgondolják, hogy is fektetik be a pénzüket a jövőben.

A Money Men című könyv borítója (Forrás: Dan McCrum / Facebook)

Jelenleg nincs jó formában a szektor: csökkennek az értékeltségek, növekszik a csődök és leépítések száma, és egyre több cégről derül ki, hogy nem képes felnőni a várakozásokhoz. Ebből egyesek szerint még jól is kijöhet a közeg azáltal, hogy kimosódnak a gyengébb szereplők.

Igen, azt hiszem végre elkezdtük megtapasztalni a Wirecard és a hasonló botrányok hatását, amelyek végre realistább gondolkodásra késztetik a piacot. Az egész fintech szektor jó ideje meglehetősen kiszámíthatatlan. Egy természetes piaci ciklust látunk, most pedig abban a fázisban járunk, amikor a pénz többé nem ingyenes. Természetes, hogy ennek hatására most sokan kezdenek komolyabban elgondolkodni a tevékenységükön.

A fintech szektor befektetői általában a „győztes mindent visz” elve mentén fektetnek be a vállalatokba. Mindenki a nagy nyerteseket keresi, akik hatalmas növekedéssel jelentős piaci részesedést szereznek és óriási értékre tesznek szert. Az érme másik oldalára viszont nem figyelnek oda. Ha van néhány nagy nyertesed, menet közben rengeteg vesztes jön létre. Ahogy a szektor figyelme átvándorol az utóbbi csoportra, a pénz elkezd felszáradni. 

Ebben a történetben több ponton látványos a fake news mozgalom hatása, amely Donald Trump elnöksége óta folyamatosan tematizálja a média tevékenységével kapcsolatos diskurzust. Milyen hatással van ez a szektorra és a munkátokra?

Donald Trump sok mindenért hibáztatható. A fake news támadások nagyon hatékonnyá váltak és a Wirecard is pontosan ezt a módszert választotta. Sikerült például meggyőzniük egy befektetési bankárt, hogy nevezze álhírnek az általunk publikált cikkeket. 

„Ez egy jó történet, hiszen végül az igazság győzedelmeskedett.”

Dan McCrum

Olyan környezet jött létre, ahol a média szereplői elvesztették egy részét annak a tekintélynek, amivel korábban rendelkeztek. Sokkoló volt látni, hogy a Financial Times-nál nagyon komoly hangvételű cikkekben számoltunk be a Wirecarddal kapcsolatos aggályainkról, sokan mégis a fake news-zal elintézték az egészet.

Ugyanakkor nem szeretnék túl pesszimista lenni a helyzettel kapcsolatban. Ez összességében egy jó történet, hiszen végül az igazság győzedelmeskedett. Szoros versenyfutás volt, amely könnyen másként alakulhatott volna, de végül felülkerekedtünk. Bízom benne, hogy sikerült helyreállítani a hírnevünket és be tudtuk bizonyítani, hogy az igazság igenis számít. Nem lehet örökké hazudni ezekben a kérdésekben, mert előbb-utóbb napvilágra kerülnek a tények.

Aggasztó, hogy a munkád nélkül talán még ma sem tudnánk az igazságot.

Ijesztő belegondolni, hogy ha máshogy alakulnak a dolgok, elképzelhető, hogy ma a Wirecard vezetné Európa egyik legnagyobb pénzintézetét, a Deutsche Bankot. (A Wirecard 2019 elején tárgyalásokat kezdeményezett a német bank felvásárlásáról – a szerk.) Csak gondoljon bele!

Volt részed bármilyen atrocitásban a nyomozás során? Nem próbáltak meg lefizetni?

Egyszer felajánlottak 10 millió dollárt a főnökömnek cserébe azért, hogy ne foglalkozzunk többet az üggyel. Felvetődik a kérdés, hogy mégis kit nem lehet megvenni ennyi pénzért?

„Nem hagyhattam, hogy megússzák. A végére ez becsületbeli ügy lett.”

Dan McCrum

Mondhatjuk, hogy a Financial Times azon szerencsések egyike, amely még megteheti, hogy nemet mond egy ekkora összegre?

Nem tudom, hogy valódi volt-e egyáltalán az ajánlat. Valami azt súgja, hogy igen, de feltételeznünk kellett, hogy csapdát állítottak nekünk. Egyébként is, senki sem azért lesz újságíró, hogy meggazdagodjon. Az újságírók különös figurák, az agyunk pedig egyszerűen nem úgy van kalibrálva, hogy elfogadjunk egy ilyen ajánlatot, ha cserébe le kell tennünk az igazság felderítéséről. Hat évet tettem bele a kirakós összeillesztésébe. Egyszerűen nem hagyhattam, hogy megússzák, főleg mivel senki más nem vette észre, hogy a király meztelen. A végére ez becsületbeli ügy lett.

Dolgozol most olyan ügyön, ami hasonló port kavarhat a jövőben?

Azt hiszem, hogy a Financial Times olvasói rengeteg izgalmas történettel találkozhatnak majd az előttünk álló hónapokban.

(Borítókép: Depositphotos)

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.