Nehéz hitelhez jutni, kriptovaluták segítenek Latin-Amerikában

A latin-amerikaiak számára nehéz hagyományos hitelhez jutni a régió instabil gazdasága miatt, ellenben a kriptohitelezés virágzik.

2020-ban, a koronavírus-járvány okozta emelkedő infláció következtében a dél-amerikai központi bankok az elsők között nyúltak a kamatemelés politikájához, amit azóta is folytattak. Ezt jól mutatja, hogy augusztusban a mexikói központi bank a tizedik egymást követő hónapban jelentett be havi kamatemelést és 75 bázisponttal növelte a kamatlábakat, minden idők legmagasabb, 8,5 százalékos szintjére emelve azokat. Brazíliában sem jobb a helyzet, ahol a szeptember végi adatok szerint 13,75 százalék volt az irányadó kamatláb.

Az első hely azonban egyértelműen Argentínát illeti meg, amelynek központi bankja szeptemberben 550 bázispontos emelést jelentett be, elérve a 75 százalékos referencia-kamatlábat.

Ezen intézkedések következtében a kamatok jól láthatóan az egekbe szöktek, ami elősegítette a kriptohitelekkel operáló platformok fellendülését a térségben. Ezen platformok átlagosan akár 50 százalékkal alacsonyabb kamatokat és 0 százalék kezelési költséget kínálnak. Érthető módon ez egy vonzó alternatívát jelent az emberek számára a hagyományos banki hitelekkel szemben.

Hogy néz ki a kriptohitelezés a gyakorlatban?

2022 júliusában a Buenbit, egy latin-amerikai kriptotőzsde elkezdett kriptohiteleket kínálni Argentínában. Ezt a NuArs-on keresztül tette, amely egy argentin pesóhoz (ARS) kötött stablecoin. Ez a Binance blokkláncán működik, és az amerikai dollárhoz kötött stablecoinnal, a DAI-val kell fedezni.

A kölcsönzési funkció elindítása óta a NuARS-tól kölcsönzött összegek 70 százalékkal nőttek – nyilatkozta Manuel Calderon, a Buenbit pénzügyi vezetője. Elmondása szerint a kölcsönzési limit 1 millió ARS-ról (körülbelül 3703 dollárról) szeptemberben 5 millió ARS-ra (körülbelül 18 518 dollárra) bővült, igazodva a felhasználói igényekhez.

Emellett a több mint 125 ezer felhasználóval rendelkező, kanadai székhelyű Ledn hitelezési platform már 2019-ben megkezdte működését Latin-Amerikában. A régió jelenleg a vállalat által nyújtott hitelek 50 százalékát adja, mondta a Ledn társalapítója és stratégiai igazgatója, Mauricio Di Bartolomeo a CoinDesknek. A Ledn emellett amerikai dollárban és az USD Coin (USDC) stablecoinban kínál hiteleket, 7,9 százalékos éves kamatlábbal.

Annak ellenére, hogy a recesszió nem kímélte a kriptoszektort sem, láthatjuk, hogy a tradicionális pénzintézetek sincsenek könnyű helyzetben. Ha pedig egy olyan nehézségekkel küzdő régióról van szó, mint Latin-Amerika, láthatjuk, hogy az alternatív hitelezési megoldások nagy növekedési potenciállal kecsegtetnek. Mindenesetre érdemes megemlíteni azt is, hogy több kriptohitelező is csődvédelmet kért az elmúlt hónapokban, köztük a nagy névnek számító Celsius is.

(Forrás: CoinDesk)

(Címlapkép: Depositphotos)

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.