Lemondott az óriáscég vezérigazgatója

Alyssa Henry, a Square fizetési platform vezérigazgatója távozik. A hírt a Square anyavállalata, a Block jelentette be. A cég irányítását a Block vezetője és társalapítója, Jack Dorsey veszi át.

„A vezérigazgató-asszony több mint kilenc évig dolgozott a Blocknál, és ezidő alatt jelentősen hozzájárult a vállalat sikeréhez” – áll a cég közleményében. Henry nem nevezte meg a távozása okát. A szakember a Square-hez való csatlakozása előtt az Amazon Web Services Storage Services alelnöke és a Microsoft SQL Server Data Access termékmenedzsere volt.

Szeptemberben a Square-t ért globális kimaradások miatt több ezer vállalkozás nem fért hozzá számláihoz vagy nem tudta feldolgozni hitelkártya-költéseit több mint 24 órán keresztül. A vállalat múlt héten elnézést kért vállalati ügyfeleitől, miután a hosszú kimaradás következtében nem tudták feldolgozni a fogyasztói fizetéseket.

A szolgáltatási zavar szeptember 7-én délután kezdődött és másnap reggelig tartott. A Square, amely főként kis- és középvállalkozásokat szolgál ki, egy domain névvel kapcsolatos rendszerhibát jelölt meg az elhúzódó kimaradás okaként.

“Elnézést kérünk, amiért cserben hagytuk önöket, és ilyen sokáig tartott, mire újra működőképessé tettük rendszereinket. Tudjuk, hogy a helyzetet a kommunikációnk is nehezítette.”

.

– írta a Square a weboldalán egy szeptember 11-én közzétett bejegyzésében.

(Forrás: Paymetsdive)

(Borítókép: Depositphotos)