Könnyebben áttekinthetővé teszi szuperappját a Revolut

A mostanra 15 millió ügyféllel és egy rendkívül széles termékpalettával rendelkező Revolut úgy döntött, újabb lépést tesz a pénzügyi szuperappá válás útján, melynek keretein belül igyekszik könnyebben navigálhatóvá és áttekinthetőbbé tenni az app felületét az ügyfelek számára. Az újítás lényege, hogy a felhasználói élmény személyre szabhatóvá és egyszerűbbé vált. Ez a trend a fintech appok esetében újdonságnak számít, Kínában azonban az egyaránt egy milliárd feletti ügyféllel rendelkező WeChat és AliPay esetében alapvetésnek tekinthető.

A Revolut hatalmas utat tett meg működésének eddigi hat éve alatt, eleinte ugyanis egy egyszerű valutaátváltásra használatos szolgáltatás volt, mára azonban folyamatosan bővülő termékpalettája közel 100 funkciót tartalmaz. A most bejelentett változtatás lehetővé teszi majd az ügyfeleknek, hogy rögzítsék az általuk használt termékeket a központi felület felső sávjában, így gyorsabban elérjék a leggyakrabban használt funkciókat. Fontos újításnak számít a ’Hub’ névre keresztelt felület, ahol a Revolut összes szolgáltatása megtalálható logikus szempontok szerint csoportosítva, így minden ügyfél könnyen megtalálhatja, amit keres.

Ivan Vazhnov, a Revolut Android fejlesztésekért felelős vezetője szerint az app új elrendezése újszerű élményt jelent majd az ügyfeleknek, és egészen más, eddig nem tapasztalt lehetőségeket kínál. „Az új felület magasabb szintre emeli a felhasználói élményt a személyre szabható és intuitív design révén. Minden az elmúlt néhány hónapban kapott visszajelzést figyelembe vettünk, hogy egy olyan designt vezessünk be, amely valóban kielégíti az ügyfeleink igényeit és további kontrollt ad nekik pénzügyeik felett,” mondta.

Forrás: AltFi

Bátorfi Botond