Így változtatja meg a világot a metaverzum

Új jelentést publikált az Accenture a metaverzum világunkra gyakorolt hatásával és a jövő digitális platformjainak jellegével kapcsolatban. A riport összeállítása során 35 ország 23 iparágának több mint 4600 üzleti vagy technológiai vezetője mondhatta el véleményét a kérdéssel kapcsolatban. Pillanatnyilag a vezetők 71 százaléka szerint a metaverzum pozitív értéket teremt majd vállalatuknak, míg 42 százalék drasztikus változásokra számít. A kutatás négy trendet emel ki, amelyekre minden nagyobb vállalatnak választ kell adnia.

Az olyan új technológiák, mint a kiterjesztett valóság (augmented reality), a blockchain, vagy épp a mikro adatközpontok hálózata (edge computing) nagyban megváltoztatják az emberek által a digitális térben tapasztalt élményeket. Érdekes, hogy mivel ezek a technológiák épp átformálják a pillanatnyilag domináns digitális trendeket, így azok a vállalatok is rákényszerülnek az alkalmazkodásra, akiknek egyébként nem érdekük a status quo felülírása. 

Jól érzékelteti ezt a Facebook Metára való átnevezése is, amivel a centralizált közösségi média szolgáltató igyekszik magát az egyre élénkebb decentralizált világban is előkelő pozícióba helyezni. Az Accenture kutatásából is egyértelműen kiderül, hogy a megkérdezett felsővezetők vállalatai látják a területben rejlő veszélyeket, a gyors reagálással azonban ezek előnnyé is formálhatók. A válaszadók 95 százaléka szerint a jövő digitális platformjainak lehetővé kell tenniük az ügyféladatok különböző platformok közötti átjárhatóságát. A metaverzum és a Web3 éppen ezt a vonalat képviselik és sokkal kompaktabb ökoszisztémaként tekintenek az online térre. 

Szinte borítékolható, hogy a digitális világ egyes mezsgyéinek átjárhatósága mellett nagy fókusz kerül majd az online és offline tér közötti könnyű, kényelmes navigációra is. A kiterjesztett valóság, az 5G és az intelligens anyagok közelebb hozzák a digitális innovációt a fizikai térhez, így a világ vezető vállalatainak is gördülékeny átmenetet kell majd biztosítaniuk. Az Accenture kutatásában szereplő felsővezetők 92 százaléka gondolja úgy, hogy a virtuális világok élethűbbé válásához a határok kitolására lesz szükség. 

A különböző világok közeledése további kihívásokat szül. A digitális tér eddig valótlanként kezelt elemei olyannyira beépültek az életünkbe, hogy megfoghatatlanságuk elvesztette a jelentőségét. Napjainkban a vállalatoknak igazodniuk kell a kialakult helyzethez és a valóság helyett a hitelességet kell megkérdőjelezniük. Növekedni fog tehát az adatok validitásának fontossága, ez pedig magával hozza majd a mesterséges intelligencia (AI) valódi forradalmát. A legtöbb vállalat eddig inkább izoláltan, egy-egy területen vetette be az AI-t, az új kihívásokkal ugyanakkor a technológia mélyen beágyazódik majd a működésükbe. Az Accenture által megkérdezettek 96 százaléka ezt így gondolja. 

Az sem elhanyagolható, hogy a kvantumszámítógépek terjedésével és folyamatos fejlődésével korábban megoldhatatlannak hitt feladatok válhatnak könnyen kivitelezhetővé. Sok most még túl költségesnek és bonyolultnak számító probléma is megoldhatóvá válhat hamarosan, ami nagy hatással lesz a piaci szereplők versenyére és együttműködésére. Az Accenture által megszólított felsővezetők 94 százaléka szerint hatalmas jelentősége van annak, hogy milyen ütemben fejlődnek a kvantumszámítógépek és hogy milyen feladatokat oldanak meg a jövőben. 

Az Accenture 022-es Technology Vision kutatása ezen a linken érhető el. A tanácsadó ezzel párhuzamosan új üzletágat indít, hogy azon keresztül növelje a területnek szentelt figyelmet. Az Accenture Metaverse Continuum célja a vállalatok támogatása lesz a metaverzum által jelentett kihívások kezelésében és a kínálkozó lehetőségek megragadásában.

Forrás: Sajtóközlemény

Bátorfi Botond