Heti fintech hírösszefoglaló

Új alapot indít a Frontline Ventures

70 millió eurós, új pénzügyi alapot indít Seed Fund III néven a Frontline Ventures, amivel az európai B2B fintech piacnak biztosítanak forrást. A kockázati tőkebefektetéssel foglalkozó vállalat azokat az amerikai és európai piacon alapított fintech cégeket célozza meg befektetéseivel, akik ki akarnak lépni a globális színtérre.

Európa élvonalában a hazai kártyaelfogadás fejlődése

Budapest, 2021. február 9. – A Mastercard friss adatai szerint 20 százalékkal nőtt 2020-ban a kártyaelfogadó terminálok száma Magyarországon, ez a növekedés pedig az egyik legnagyobb Európában. A fizetéstechnológiai cég 2019 őszén indította el Doppio névre keresztelt infrastruktúra fejlesztése programját azzal a céllal, hogy három év alatt megduplázzák a hazai kártyaterminálok számát.

125 millió dollár tőkét vont be a Stash

A kivételesen sikeres 2020-as év után a banki és befektetési tevékenységet végző, amerikai fintech 125 millió dolláros, Series G tőkebevonást hajtott végre. A finanszírozási kört az Eldridge vezette. A Stash mikrobefektetési applikációként kezdte meg életét, azóta azonban ambiciózus tervbe kezdett tevékenységi körének bővítésével. A cég célja, hogy egymaga elégítse ki az ügyfelek pénzügyi szükségleteit, a banki, befektetési, tanácsadási, és technológiai szolgáltatások kínálatával.

20 millió dollárt vont be a Fair, a bevándorlókra szakosodott amerikai neobank

Az új neobank ismeretlen forrásból 20 millió dollár friss tőkét vont be a széleskörű indulás előtt, melyet idén áprilisra terveznek. A cég a faji egyenlőtlenségek elleni harcnak is aktív részese kíván lenni, így például kiemelt arányban célozzák be szolgáltatásaikkal az USA-ba frissen érkező, etnikai kisebbséghez tartozó migránsokat.

Az emberek a robotokat preferálják pénzügyeik kezelésében

A vírus megszüntette az emberek távolságtartását a mesterséges intelligenciával szemben a pénzügyi kérdésekben, derül ki az Oracle friss kutatásából. A lakossági és a vállalati felhasználók is jobban bíznak a robotokban, mint az emberi erőforrásban, ha a pénzük kezeléséről van szó.