Három hónapon múlt, hogy az Android terjedt el a Windows Mobile helyett

[ad_1]



2019. 11. 13.



Gabriella Erdei

“Kétségtelen, hogy a monopóliumellenes per rosszul érintette a Microsoft-ot, ha nincs, jobban tudtunk volna fókuszálni a Windows Mobil létrehozására” – mondta Bill Gates, a Microsoft egyik alapítója és igazgatósági tagja a New York Times DealBook konferenciáján.

Állítólag csupán 3 hónappal csúsztak le arról, hogy az egyik Motorola eszközön – amely később nagy sikert aratott – Android helyett Windows Mobile fusson. „Annyira közel álltunk hozzá” – idézte a CNBC Gatest, aki az év elején úgy nyilatkozott, hogy a Microsoftnál elkövetett legnagyobb hibája az volt, hogy a Windows nem vált uralkodó mobil operációs rendszerré.

Gates megjegyzései azt sugallják, hogy a nagy technológiai társaságokkal szembeni trösztellenes ügyeknek meghatározó piaci következményei is lehetnek. Az Apple-t is megvádolták már tisztességtelen üzleti gyakorlattal, az Iphone-felhasználók egy csoportja pedig az App Store-ban alkalmazott, állításuk szerint tisztességtelen üzleti gyakorlat miatt indított pert a vállalat ellen. Júliusban arról szóltak a hírek, hogy az Európai Unió monopóliumellenes vizsgálatot indít az Amazonnal szemben, majd szeptemberben bejelentették, hogy több százmillió Facebook-felhasználó telefonszáma került illetéktelen kezekbe.



[ad_2]

Source link