Fogyasztóvédelmi vizsgálat a BNPL szektorban

Az Egyesült Államok egyik legfőbb fogyasztóvédelmi szerve, a CFPB vizsgálatot indított a Klarna, az Affirm, az Afterpay, a PayPal és a Zip BNPL tevékenységével kapcsolatban. A szolgáltatások előnyeit és a velük járó kockázatokat szeretnék jobban feltárni, amelyben nemzetközi partnerek is segédkeznek.

A vizsgálat során három fő problémás területet fogalmazott meg a CFPB, amelyek nyomán elbírálják a szolgáltatók tevékenységét. Az első az adósságfelhalmozás, amely egy rendre visszatérő kritika a BNPL szolgáltatásokkal kapcsolatban. A jelenlegi fintech környezetben jellemző, hogy egy ügyfél több szolgáltatótól is vesz igénybe BNPL megoldásokat, ezzel pedig nehezebbé válhat tartozásainak követése és megnőhet az adósságcsapdába kerülés veszélye.

Emellett a szabályozási arbitrázs is felmerült, mint aggodalomra okot adó terület. A BNPL vállalatoknak bizonyítaniuk kell, hogy betartják a BNPL szolgáltatásokra vonatkozó fogyasztóvédelmi törvényeket, valamint megfelelően tájékoztatják a fogyasztókat a releváns tudnivalókról, mint például a hitelfelvétellel járó kockázatokról és díjakról. 

Végső soron a BNPL szolgáltatók adatgyűjtési tevékenysége is górcső alá kerül. A CFPB szeretné megérteni, hogy a vállalatok hogyan gyűjtenek ügyféladatokat, mire használják fel azokat és hogyan profitálnak ebből a tevékenységből. Az érintetteknek 2022 március 1-jéig van ideje beszámolni a fentiekről az ellenőrző szervnek, amely ezután mélyebben beleveti magát a BNPL szektor vizsgálatába.

Forrás: Insider Intelligence

Qayum Dániel

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.