Egy nő, aki megváltoztatta a bankszektort

Visszatérő olvasóinknak alighanem ismerős Anne Boden neve. A walesi üzletasszony 2014-ben, 54 évesen alapította meg a Starling Bankot, amely mára egyike a világ legjelentősebb neobankjainak. A Citi Digital Money Symposium 2022 szakmai eseményen Sophia Bantanidis, a Citi pénzügyi elemzője beszélgetett Bodennel a Starling eddigi és jövőbeli útjáról.

A beszélgetés elején a Starling indulásáról volt szó. Boden számos hagyományos pénzintézetnél megfordult karrierje során, saját neobankját pedig azzal a céllal alapította meg, hogy megváltoztassa a bankolás módját. Saját bevallása szerint elfogadhatatlannak tartotta, ahogy a bankok az ügyfeleikkel bántak és, hogy mennyi fontos igényt hagytak kiszolgálatlanul. Boden szerint az általa megkeresett befektetők már ettől az ambíciótól is szkeptikusan kezdtek hozzá viszonyulni. Mikor megtudták, hogy az alapítónak esze ágában sincs core banki platformot vásárolni, hanem saját rendszert akar fejleszteni, végképp megmosolyogták a terveit.

Az idő azonban Bodent igazolta. Egy fiatal fintech vállalatnak elengedhetetlen, hogy minél előbb friss tőkéhez jusson, ő azonban elhatározta, hogy csak olyan kockázati tőkealappal állapodik meg, amely teljességgel a küldetése mögött áll. Ennek a hosszú keresési időszaknak egy 48 millió fontos magvető finanszírozási kör lett a vége, ami akkoriban a legnagyobb volt Európa történetében.

A jelek szerint a Starling meg tudta valósítani a kitűzött céljainak többségét. Az ügyfélelégedettségi mutatók egytől egyig a neobank szolgáltatásainak és ügyfelek iránti attitűdjének kiemelkedő színvonalát igazolják. Nem véletlen, hogy a londoni székhelyű neobank jó ideje a bankváltók elsőszámú célpontjának számít Nagy-Britanniában. A beszélgetés során Boden további biztató adatokat osztott meg a hallgatósággal. 

A Starling ügyfelek átlagos bankszámlaegyenlege 5-6-szorosa a legtöbb neobank esetén megszokottnak. Az ügyfelek jelentős része elsődleges számlavezető bankjaként tekint a vállalatra, ennek elérése minden fintech szereplő számára hatalmas kihívásnak számít. A kliensek átlagéletkora is magasabb, mint a megszokott. Ez értelemszerűen magasabb átlagos ügyfélértéket is eredményez. 

A Starling immáron másfél éve profitábilis, ez szintén egyedülálló eredmény a neobankok körében. A C-Innovation friss riportja szerint a világ több mint 80 digitális bankja között mindössze 13 működik nyereségesen, akik között csupán három európai szereplőt találunk. A Starling tavaly saját Banking-as-a-Service szolgáltatását is bejelentette, ami Boden szerint több szempontból is nagy értéket jelent a vállalatnak. Egyrészt sikerült jelentős mértékben diverzifikálni a bevételeket, emellett az infrastruktúra szolgáltatói megközelítés segít összetett perspektívát alkotni a jelenlegi neobanki trendek kapcsán. A Starling-as-a-Service névre hallgató szolgáltatás egyik legújabb ügyfele a Hong Kong-i Standard Chartered.

Zárszóként Boden úgy fogalmazott, kezdetekben sokszor érezte a piaci szereplőkön, hogy nem hisznek abban, hogy egy nő képes saját bankot építeni, saját core banki rendszerrel, és kiemelkedő kiszolgálással. Saját bevallása szerint ez sosem dühítette, hanem sokkal inkább megmosolyogtatta és extra motivációt adott neki, hogy megvalósítsa céljait. A kétkedőket már megcáfolta, az eddigi sikerekkel azonban koránt sincs megelégedve. Anne Boden szerint 2025-re a Starling Bank Nagy-Britannia egyik legnagyobb bankja lehet. Ezen a ponton mindenki magára vessen, ha ellene szeretne fogadni. 

Bátorfi Botond