Csökken az N26 amerikai jelenléte

Közel két évvel azután, hogy az N26 a Brexit által várható nehézségek miatt felszámolta egyesült királyságbeli tevékenységét, a vállalat az Egyesült Államokban is csökkenti jelenlétét. A német neobank legfontosabb rövid távú célja innentől európai helyzetének megerősítése lett.

Az N26 2019 januárjában jelentette be, hogy belép az amerikai piacra. A vállalat még ugyanazon év augusztusában el is indította szolgáltatásait, majd csupán öt hónap alatt 250 ezer ügyfélre tett szert. Felhasználói bázisuk mostanra 500 ezer főre nőtt, mégis úgy döntöttek, hogy lejjebb veszik aktivitásukat a piacon.

A döntésben szerepet játszott a pandémia miatt nehezebbé vált ügyfélakvizíció, valamint az Egyesült Államok piacának sajátosságaiból eredő nehézségek jelenléte. Az előjelek már 2020 májusában láthatóvá váltak, amikor menesztették régiós vezérigazgatójukat, valamint 10 százalékkal csökkentették New York-i irodájuk létszámát.

Úgy tűnik a legtöbb céggel ellentétben óriási októberi tőkebevonási fordulója után nem terjeszkedik az N26, hanem csak európai jelenlétét erősíti tovább. Erre egyébként szüksége is van, hiszen a pénzmosás elleni védekezést szolgáló folyamataikat hiányosnak nyilvánította Németország pénzügyi felügyelete, a BaFin. Ennek értelmében pedig havonta csak 50-70 ezer új ügyfelet regisztrálhatnak.

A kritikus hangokat egy brazil terjeszkedési terv elhintésével igyekeznek tompítani. A híresztelésnek van is alapja, hiszen az N26 megszerezte brazil banki licencét, azonban a latin-amerikai terjeszkedés sok kérdést vonna maga után. A térség számos neobankkal rendelkezik, melyek nagyon erős piaci helyzetben vannak, elég az IPO-ra készülő Nubankra gondolni. Ennek fényében a magát Európában is akadályokkal szembe találó neobanknak nem lesz könnyű dolga más kontinensen sem.

Forrás: AltFi

Qayum Dániel