Az IKEA és a Volkswagen greenwashing botrányai

A Fintech Világa – Zöld Pénzügyi Percek mai adásában Bátorfi Botond, a Peak tanácsadója és Machán-Csetvei Frigyes a Volkswagen és az IKEA greenwashing botrányairól beszélgetnek. Az angol greenwashing magyarul zöldre mosás vagy zöldre festés kifejezés arra a reklámstratégiára utal, amikor egy cég környezetbarátnak tetteti magát vagy egy termékét. Az adott cég célja ezzel általában az, hogy úgy zsebelhesse be a fenntarthatóságot fontosnak tartó kliensek hűségét, hogy mindehhez valójában ne kelljen jelentős anyagi áldozatot hoznia. 

Sokaknak ismerős lehet például a Volkswagen, a világ egyik legnagyobb autógyártójának botránya. 2015-ben derült ki, hogy az autóipari zöldítést hivatalos kommunikációja szerint lelkesen támogató vállalat csaláshoz folyamodott járműveinek emissziós tesztjei során. Az autókra olyan manipulációra alkalmas eszközöket szereltek, amelyek szoftverje meg tudta állapítani, hogy mikor zajlik az emissziós teszt és akkor átmenetileg képes volt a ténylegesnél kedvezőbb eredményeket produkálni. 

Azt már az Earthsight nyomozása derítette ki, hogy az IKEA éveken keresztül adott el olyan gyermekbútorokat, amelyek illegálisan beszerzett fából készültek. A problémát egész pontosan az jelentette, hogy a vállalat illegális fakitermelésben vett részt Oroszország védett erdeiben, több további nyugati vállalattal egyetemben. Az eset jelentős csorbát ejtett a svéd vállalat hírnevén, korábban ugyanis az egyik legerősebb branddel rendelkeztek a világon, ezen a branden belül mondhatni központi szerepet töltött be a fenntarthatóság melletti elkötelezettség folyamatos hirdetése. 

Az IKEA története megmutatja, hogy a szimpatikus vállalati imázs önmagában semmire nem garancia. A svéd vállalatot szinte minden listán megemlítették a fenntarthatóság mellett leginkább elkötelezett szereplők között, az orosz és ukrán fakitermelési botrányok nyilvánosságra kerülése azonban sokkal inkább egy kiemelkedően sikeres marketing és PR osztály meglétére utal, mintsem a környezetvédelmi értékek tényleges jelenlétére. 

A teljes adás a lenti Spotify linken meghallgatható.