Átlépte a 7 milliót az N26 ügyfeleinek száma

Néhány nappal a vezetőségen belüli változásokat követően (Jan Kemper érkezett CFO-ként, Maximilian Tayenthal pedig társ-CEO lett), a berlini székhelyű digitális bank ismét a figyelem középpontjába került, ügyfeleinek száma ugyanis elérte a 7 millió főt. A bank emellett bejelentette azt is, hogy a havi tranzakciók volumene átlépte az 5,5 milliárd eurót, a terjeszkedés folytatásának érdekében pedig 200, többnyire termékfejlesztési, valamint technológiai területen tevékenykedő új munkatárs felvételét tervezik 2021-ben. 

„Cégünk fennállásának hatodik évfordulóját ünnepelve inspiráló látni, hogy milliók bíznak abban, hogy az N26 az ő pénzügyi érdekeiket helyezi előtérbe,” mondta az újonnan kinevezett társ-CEO, Maximilian Tayenthal. „Teljes körű engedéllyel rendelkező digitális bankként olyan ügyfélélményt hoztunk létre, amely igazodik napjaink követelményeihez, nem csupán egy adott generációhoz, [ami különösen fontos] a bizonytalan időkben, melyeket jelenleg élünk.

A mostani siker nagyságát jelzi, hogy az N26 tavaly januárban érte el az 5 milliós ügyfélszámot, vagyis csak az elmúlt 12 hónapban 2 millió új ügyféllel gyarapodtak. A bank jelenleg Nagy-Britanniát leszámítva egész Európában és az Egyesült Államokban működik, azonban e hónap elején banki engedélyhez jutottak Brazíliában is, ezzel megkezdődött az N26 Latin-Amerika irányába történő terjeszkedése is. Jelenleg 7 millió ügyfelével a cég ügyfélszám tekintetében stabil második helyet foglal el a digitális bankok sorában, a Revolut (14 millió ügyfél) és a Monzo (5 millió ügyfél) között.

Valentin Stalf, társalapító és társ-CEO a Reutersnek még decemberben azt mondta, az N26 2021 végére szeretné bevételeit egy szintre hozni költségeivel, valamint egy újabb finanszírozási körre szintén számítani lehet még a legkorábban 2023-ban bekövetkező tőzsdei bevezetés előtt. „Ha három éven belül kikerülünk a tőzsdére, az már gyorsnak lenne mondható,” jelentette ki Stalf.

Forrás: AltFi

Bátorfi Botond