Aranyalapú lojalitás

A Fintech Világa mai adásában Suppan Márton és Érczfalvi András Bodnár Viktort, a BENKER társalapítóját és vezérigazgatóját látták vendégül. Az év elején még a BENKER, egy blockchain alapú pénzintézet indulása adta a közös beszélgetés témáját. Most a pénzintézet egyik várható termékéről esett szó. A GOLDBACK egy aranyalapú lojalitás program, amellyel a BENKER képes lesz egyszerre elérni a lakossági és vállalati ügyfeleket is.

A kis- és középvállalati (kkv) szegmens továbbra is egy többnyire elhanyagolt terület a pénzügyi szektoron belül. Ez a lojalitás programok kapcsán sincs másként. Míg a nagyvállalatok képesek saját fejlesztéseket eszközölni, addig egy kkv-nak jellemzően nincsenek meg a megfelelő forrásai erre. Erre nyújt segítséget majd a BENKER aranyalapú lojalitás programja. A kkv-k egy általuk meghatározott százalékban nyújthatnak majd aranyalapú visszatérítést ügyfeleiknek minden vásárlásuk után. A megkapott aranyat pedig tetszésük szerint megtarthatják vagy euróra válthatják.

Az adás kitért arra, hogy mennyire állja meg a helyét egy ilyen szolgáltatás a kkv szegmensben. A fő érvek között szerepelt az arany erősödő népszerűsége a befektetők körében, valamint a lojalitás programok pozitív hatása az ügyfélmegtartásra és a bevételekre. Az ellenérvek között viszont felmerült, hogy közvetlenül készpénzt visszatéríteni könnyebb és vélhetően szélesebb körben igényelt, mint aranyt adni. Továbbá a hazai piacnál fennáll a kérdés, hogy készen állnak-e a vállalkozások egy ilyen újszerű megoldás használatára. A beszélgetés során több más, megalapozott gondolat is elhangzott mindkét oldalról.

A teljes adás a lenti linken, Spotify-on meghallgatható.