Amerika legnagyobb bankja a fintech szektort is letarolná

Ambíciózus projektről rántotta le a leplet a JPMorgan. Az amerikai bankóriás egy új platformot hoz létre, ami a startup alapítókat köti majd össze a kockázati tőkealapokkal. A cél a tőkebevonási folyamat leegyszerűsítése. A bejelentés ismét bizonyítja, hogy a JPMorgan fontos szerepet kíván betölteni a fintech szektorban.

A Capital Connect nevű felület egészen fiatal startupokat is kiszolgál majd. Sokak szerint ez a JPMorgan magántőkepiaci ambícióinak egy újabb szintje, amit az magyaráz, hogy a bank szeretne startup-barát imázst kialakítani magáról a Szilícium-völgyben.

A JPMorgan nem akar kimaradni a buliból

A felületen az alapítók kérhetik, hogy mutassák be őket egyes befektetőknek. Emellett virtuális adatszobákat hozhatnak létre és akár vállalatuk részvényeivel is kereskedhetnek egy másodlagos piacon. Ezek a funkciók gyorsabbá, hatékonyabbá és centralizáltabbá tehetik a fintechek tőkéhez jutását, mindezt a JPMorgan égisze alatt. A tőkebevonások a Series A körtől indulnak, vagyis alig pár éves cégek is igénybe vehetik a platformot. 

A bank egyértelműen nagy jelentőséget tulajdonít a projektnek. Ezt mutatja az is, hogy két év alatt háromról 125-re növelték az azon dolgozó csapat létszámát a bemutatkozás közeledtével. A projektet Michael Elanjian, a JPMorgan digitális befektetési bankolásért és privát piacokért felelős vezetője kapta meg.

“Az elmúlt évtizedben folyamatosan nőtt a magántőke kihelyezések mértéke, ezek a piacok pedig nem fognak felszívódni. A célunk, hogy a privát piacok minden igényét egymagunk elégíthessük ki, legyen szó bármekkora méretű vállalatokról és befektetőkről.” Michael Elanjian

Nagy verseny következik

Ahogy a kockázati tőkések pénzéből egyre nagyobbra növekszenek egyes startupok, úgy gyorsult fel a kiszolgálásukért zajló versenyfutás is. A hagyományos bankok közül is sokan azon vannak, hogy minél átfogóbb értékajánlatot tudjanak felmutatni a közeg szereplőinek. Ennek a piacnak mostanra olyan résztvevői vannak, mint a Goldman Sachs, a Silicon Valley Bank, vagy épp a Carta fintech cég. Ők mind kifejezetten azokat a startupokat veszik célba, akik VC-kre támaszkodnak forrásigényeik kielégítéséhez.

A JPMorgannél abban bíznak képesek lesznek kiemelkedni a mezőnyből. A projekt vezetője szerint ezt főleg a skálázhatósággal tudják majd megtenni, hiszen teljes körű palettával rendelkező bankként mindenkinek képesek megadni, amire szükségük van. 

Nagy szavak ezek, amelyekhez még fel kell nőni, mielőtt ünnepelni lehetne a bankóriás érkezését a szegmensbe. Szerintük mindenesetre a Capital Connect fontos állomás lehet a bank digitalizációs törekvéseiben, amely megágyazhat a hagyományosabb befektetési és privátbanki üzletágak modernizációjának is. 

(Forrás: US News)

(Borító: Depositphotos)