Mesterséges intelligencia a bankolásban

A Economist Intelligence Unit (EIU) hetedik alkalommal végezte el az a felmérését, melyben a globális bankvezetőket kérdeztél az elmúlt időszakról. A kutatásba idén először vonták be a kereskedelmi és a privátbanki képviselőket, valamint a lakossági bankárokat is. A kutatást a Temenos banki szoftverszolgáltatóval együttműködve végezték, amelyben a megkérdezett 305 bankvezető több mint háromnegyede (77%) gondolta úgy, hogy a Mesterséges Intelligencia – Artificial Intelligence (AI) használatának mértéke lesz a döntő különbség a sikeres és a sikertelen bankok között az elkövetkező néhány évben.

A bankvezetők 66%-a szerint az új technológiák bevezetése, a mesterséges intelligencia és a gépi tanulás alakítja a globális bankipart a következő öt évben. Ez jelentős növekedés az előző évhez képest, ahol ez az arány még csak 42% volt.

A felmérés szerint a válaszadók 45%-a döntött úgy, hogy üzleti modelljét digitális ökoszisztémává alakítja az ügyfélélmény fokozása és új bevételi források létrehozása érdekében. 28%-uk tekinti elsődleges technológiának az AI-t az ügyfélélmény javítása szempontjából.

Max Chuard, a Temenos vezérigazgatója elmondta: „A bankok óriási nyomásnak vannak kitéve az új versenytársak, a folyamatos szabályozói nyomás és a lassuló profitnövekedés miatt – ezek a tényezők fokozódtak a világjárvány következtében, de az új technológiák segítik a piaci pozíció megvédését és versenyelőny megszerzését. A digitális banki, a felhő alapú megoldások, és  software-as-a-service (SaaS) modellek felé mutató tendenciák egyre hangsúlyosabbá válnak, a modern banki technológiák iránti igény pedig nagyobb lesz, mint valaha.”

A Juniper Networks által kiadott kutatás szerint az AI és a hasonló technológiák „kulcsfontosságúak” a csalás elleni küzdelemben, mivel az online csalások egyre fejlettebbé válnak.

Ezzel kapcsolatban a válaszadók 84%-a egyetértett abban, hogy a szoftverfejlesztők és a házon belüli IT-csapatok jobb integrációja elősegíti a banki műveletek átalakítását, illetve a felhőalapú operációs rendszerekre való áttéréssel.

A kutatás megállapította azt is, hogy a bankok technológiai beruházásai elsősorban kiberbiztonsági fejlesztésekre irányultak, 35%-uk szerint ez volt a prioritás. Ezt követte az AI platformok fejlesztése (33%) és a felhő alapú technológia (27%) bevezetése.

A Goldman Sachs szerint a mesterséges intelligencia 2025-ig 43 milliárd dollárnyi költségmegtakarítást és új bevételi lehetőségeket hozhat a pénzügyi szektorban. Egyetlen bank sem engedheti meg magának, hogy kimaradjon ebből a hullámból, ez az oka annak, hogy az összes nagy amerikai pénzintézet dollár százmilliókat invesztál a mesterséges intelligenciába és a gépi tanulásba.

Forrás: temenos, bankingexchange

Budai Zsombor