A TransferWise 2019-es éve

A londoni székhelyű TransferWise 2011-ben indult azzal a céllal, hogy alacsony árfolyamon nyújtson pénzátutalási lehetőséget.

2018-ban a TransferWise nettó nyeresége elérte a 8 millió dollárt, ügyfélbázisa pedig a 4 milliót, ami mára 6 millióra duzzadt. Jelenleg 12 irodával rendelkeznek világszerte, de szolgáltatásuk már 59 országban elérhető. A felhasználók közel 4 milliárd eurót küldenek havonta a TransferWise segítségével, ezzel pedig 1 milliárd eurót spróltak eddig.

A TransferWise napjainkra már nem csak országokon átívelő pénzküldő szolgáltatásként működik, tevékenységi körét kibővítette a kártyakibocsátásra és számlaszolgáltatásra is.

A hazánkban való nagymértékű létszámbővülést 2019 áprilisában jelentették be, majd nem sokkal ezután az amerikai piacon is elindultak. A tavalyi év jelentős eseményei sorolható még a GoCardlessel való együttműködésük, melyben a “TransferWise for Business “ szolgáltatása API kapcsolaton keresztül integrálódik a GoCardless rendszereihez. A Transferwise korábban már több sikeres tárgyalást is lefolytatott hasonlóan neves fintech cégekkel, mint például a Monzo vagy az N26 annak érdekében, hogy háttérszolgáltatóvá váljanak.

2020-ban is rengeteg megvalósításra váró terve van az angol fintechnek, ilyen például az átutalások feldolgozásának gyorsabbá és pontosabbá tétele vagy az ügyfélkezelési folyamatok fejlesztése.

 

Bodanitz Bora